Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában
Móricz felé mutató pályaívet rajzol, erősítve a magányos alkotó képét Lövik kapcsán: „Más írótárs nem vonzza. Magasan felette áll Herczeg Ferencnek, Bródytól idegenkedik, Gárdonyi még idegenebb. Ambrus Zoltán száraz. (...) Lövikdidergetőmagánybanél.”7' Thomka Beáta Lövik elbeszéléseinek szerkezeteit vizsgálva úgy látja, hogy azokban a műveiben, ahol nincsenek személyiségek, egyéniségek, ott egyéni törekvések sem lehetnek. „Ahol nincs egyéni akarat és cél, valóságos és belsővé tett konfliktusra sem kerülhet sor, a cselekmény tehát nem vesz fel drámai formát.” Mindezt Thomka Lövik prózapoétikai egyénisége fontos alkotóelemeként értékeli, nem hiányosságként.72 Rónay György Lövik Károly: A néma bűn című tanulmányában szintén fölhívja a figyelmet a Lövik próza hiányosságaira, ő azonban árnyaltan fogalmaz, és összességében, valamint részletekbe menően egyaránt átlátja az életművet. Kitűnő írónak nevezi Lovikot, aki „mégsem egészen kitű- nő író”. Választékos stílusú nyelvművészként mutatja be, aki minden szókapcsolatot, minden kifejezést mérlegel. Rónay szerint is a regények jelentik a megtorpanást a művek sorában.74 A kertelő agárról, mint kitűnően rajzolt képek sorozatáról ír, Mikszáth Gavallérokja mellé helyezi, bár megjegyzi, hogy talán nem véletlenek az egyezések, amikor azonban - mint írja 71 In. 27. jegyzet 530—531. old. 72 35. jegyzet 78-79. vó. I. m. 82. old. és 85-86. old. 73 Rónay György: Lövik Károly: A néma bűn. In. Irodalomtörténet 1958.160-163. old., itt: 160-161. old. „Mikszáth eszközeit Jókaiéval vegyíti: valahogyan megroppan.” A tanulmány nem kizárólag a Jókai-követésben látja a hibát, inkább egy olyan - közelebbről nem világosan meghatározott - hiányban, lemondásban, mellyel kapcsolatban ő használja először a Lovik-recepcióban a dilettantizmus kifejezést, de mint írja, s mint az olvasó meg is győződhet róla: „nem pejoratív értelemben.” Lehetséges, hogy ez a lemondás, erőtlenség és hanyatlás Lövik elbeszélői szerkezeteit és elbeszélői világát uralja és szervezi, amennyiben erre vonatkoztatha- tóak Thomka Beátának a fáradtság és a monotónia szövegszervező hatásával kapcsolatos következtetései.75 Az írókban meglévő munkabírást, kitartást hiányolja Rónay Lovikból, akit túlságosan erőtlennek, gyanakvónak vél, s „előkelő, rokonszenves dilettante"-nak nevezi. Ez a műkedvelő értelmében fölvett dilettáns ellentéte Föl- dényi F. László dilettánsának, aki egyetlen lendülettel veti magát alkotásának témájába, és pontosan az a kitartás és munkabírás jellemzi, amit Rónay hiányolt Lovikból, akinek utolsó műveit is az addigi kritikától eltérően értékeli. Míg Színi és Schöpflin úgy gondolták: ekkor találta meg igazi hangját, Rónay szerint kompromisszumot kötött az irodalommal és a világgal: „bábszínpadot ácsolt magának a valódi világszínház helyett.” Illés Endre szintén a bábszínház kifejezést használja a kései Lovik- próza kapcsán, utalva arra, hogy ez a szövegcsoport visszalépés az életmű egésze 74 Thomka Beáta a Lövik életműből egyértelműen a novellákat emeli ki. Vizsgálatának tárgyát kizárólag novellák képezik. 34. jegyzet 58. old. 75 I. m. 83. old. 167
