Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában

Hétbe. írt cikkeiről elismeréssel ír Színi, de megjegyzi, hogy az írótárs egészen más szemmel nézte Londont és Párizst, mint ő, s rámutat a kettejük közötti értelmezői-befogadói szakadékra, amelyről őszintén megírja, hogy egy ideig Lövik emberi megítélésében is befolyásolta, dacos, gőgös embernek tartotta. Szemérmességét, kívülállását tartja az ismeretlenség, az el- és befogadás elmaradása okának. Utolsó munkáit a megnyílás kísérleteként értelmezi Színi egyúttal éppen ezeket a műveket véli az életmű legjelentősebbjeinek, a további fejlődés szempontjából legígéretesebbeknek. Mintha a Adagár ugyanebben a számában közölt Lovik-önéletrajz is Színinek az irodalmi közélet felé történt nyitásra vonatkozó gondolatai mellé kívánkozna. Lövik a tőle megszokott szigorral és önkritikával ír, elítélve korai irodalmi próbálkozásait. Földényi F. Lászlónak a létezés se- matikusságával kapcsolatban idézett észrevételei felől is értelmezhető az önéletrajz szikár kijelentése: „Életemben semmi különös nem történt velem”,48 még akkor is, ha néhány sorral alább mintha maga a szerző cáfolná ezt a lósporttal kapcsolatos múltját említve. Egzisztenciális biztonságát, írói függetlenségét köszönhette a lovakkal kapföltehetőleg Kelenföldön. I. m. 82-83. old. Erről az eseményről Krúdy Gyula körülbelül kél évtizeddel később készült Királyregények című regénytrilógiájában, melynek Habsburg Mária mellett II. Lajos is fontos szereplője volt, említést sem tesz, holott köztudott, hogy történelmi művéhez részletekbe menő aggályossággal kutatta a forrásokat. Ráadásul említést tesz egy pozsonyi futtatásról, még II.

Ulászló idejéből a trilógia előtanulmányának is tekinthető Árnyékkirály című regényében. Krúdy Gyula: Rákóczi harangja. Történelmi elbeszélések. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975.75-76. old.

csolatos elmélyült tudásának. Csakhogy az életrajz írásakor már mintha hátrányként értelmeződne, ami kezdetben elérni kívánt cél volt:

„Sokat foglalkoztam lótenyésztéssel, az utóbbinak köszönhetem, hogy az irodalom terén szabadon mozoghattam, mert nem kellett a napi kenyérért küzdenem. így talán gyakran úgy írtam, ahogy a saját ízlésem és nem ahogy a nagy közönség igényei megkívánták, amivel nem azt akarom mondani, hogy helyesen cselekedtem. író és közönség között szoros kapcsolatnak kell lennie.”

Színi nekrológjának gondolatait juttathatja az olvasó eszébe, és igazolhatja ez a kései önéletrajz, csakhogy Lövik így zárja mondanivalóját: „Ha még egyszer elölről kellene kezdenem a földi küzdelmet, megint csak író lennék, és megint csak a régi szerszámaimat keresném meg.” Lehetséges tehát, hogy Lövik látott saját prózapoétikájában valamelyes változásokat az utolsó években, életművének összességét azonban egy fejlődési vagy inkább változási ív mentén elképzelve mindenkor vállalhatónak tarthatta. Az állatokhoz, különösen a lovakhoz való vonzódása azonban több lePozsonyban először 1826-ban volt futtatás Lövik szerint. Lövik I. m. 88. old.

48 A kijelentés későbbi kifejtése talán még jellemzőbb: „Az önéletrajzírásnál látja az ember, milyen üres és rövid az élete, milyen lényegtelenek azok az események, amelyeket egykor fontosaknak tartott, milyen magától értetődő és sima a földi pályánk, ha visszafelé nézünk rá. Sorsommal meg vagyok elégedve, az irigység nem bánt, a könyvek mindig jóbarátaim voltak, s remélhetőleg azok is maradnak öregségemben: ennél nagyobb és szebb tanulságot nem merítettem az életből."

162