Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

magyar szabadságharcnak kiegyezés a vége. Ez is oda vezet. Föllobbanunk és lassan kialszunk, a nagy ember az lesz, aki a föllobbanásban a leghidegebb és a kialvásnál a legszenvedélyesebb lesz. És a legbölcsebb az, aki mindjárt a kezdetnél a végre gondol és olyan kiegyezést csinál, amely száz győzelemnél többet ér.

— De ezt nem mernéd a piacon elmondani?

— Nem, legalább egyelőre nem. De, különben, mi vagyok én? Egy szerény honvédkapitány. A fölöttesem pedig Pest egyik legismertebb uzsorása, nem furcsa? Hogy’ lett őrnagy? Én nem tudom! De mit ér akkor a kapitány? Lám, még szerencse, hogy az emberek kiabálnak és megrészegednek a tulajdon hangjuktól és nem érnek rá nyugodtan látni. A természetben, úgy tetszik, minden úgy van jól, ahogy van.

Beesteledett, a hajón egy csomó lampiont gyújtottak meg, amelyekre nagy honfiak arcképe volt festve. Az egyik zenekarnál táncoltak, a másiknál pedig koccintottak az utasok. Lassan Váchoz érkeztek. A hajóállomás itt is zászlódíszbe öltözött, sőt a parton valaki egy mozsarat is elsütött, abban a hiszemben, hogy Kossuth is a hajón van. Egy pár asszony fölsikított, azután erőteljes éljenzés tört ki és a kapitány büszkén kötött ki.

Nyugat, 1916. 2. szám.

144