Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

- No, no - bólintott Ambrosius finom arisztokrata fejével (az apja puskaműves volt Ferlachban) - ahhoz ketten kellenek.- Ez bizonyos, ez bizonyos, dörmögte Bayer - valóban erre nem gondoltam.

Mind a ketten üzletszerűen mosolyogtak a gyönge kaszárnyái elméssé- geken, azután Ambrósius hadnagy vette át a szót.- Nos, quid novi ex Africa? Tehát miről írsz cikket?- Én ma nem írok cikket, én ma föl fogok mondani a szerkesztőségnek és Pestre megyek.

Bayer tele töltötte poharát és rágyújtott egy cabanosra, amelynek füstje óriás felhőben szállott Marmont marsall felé, aki, miután maga nem volt dohányos, mérgesen szólt át Bayerhez.- Ne szivarozzon annyit és ne igyon annyit, monsieur! Ön el találja szivarozni az életét. Egy parti sakkot! - fejezte be hirtelen és láthatólag minden különös ok nélkül dacosan nézett maga elé.

Bayer megrázta fejét.- Marsall! mi haszna, én önt mindig megverem. A háború és a sakk csak fiatal embereknek való.- Ön udvariatlan - rikácsolta Marmont - ön udvariatlan, monsieur!

Beletemetkezett újságjába és csak néha vetett egy kaján tekintetett

Bayerre, akivel folyton perelt, de akihez valamennyi bécsi ismerőse közül mégis legjobban vonzódott, mert tehetséget szimatolt benne.- De hát mégis mi újság? - tudakozódott tovább Ambrósius hadnagy - hiszen e percben még újságíró vagy és mindent tudnod kell! Detronizáljá- tok a dynastiát? Engemet is föl fogsz akasztatni?- Nem, te pardont kapsz, mert valakinek meg kell maradnia, hogy utódaink lássák, milyen is volt az osztrák szoldateszka 48-ban.

Ez volt hát a később oly híres Bayer. Már az intézetben tehetséges katonának ígérkezett, de mindig csak papíron, a bátorság nem tartozott az erényei közé és ezért fölöttesei korán napirendre tértek fölötte. Mint hadnagynak a legapróbb határszéli csetepatéknál inába szállt a vitézsége, maga is szívesen bevallotta, hogy nyúlszívű. „A pokolba!” káromkodott ilyenkor, a bátorság olyan született tulajdonság, mint a kupeckedés vagy a dadogás; ne legyetek olyan nagyra vele! Igen képzett fiú volt, mindig olvasott és Napóleon hadjáratait apróra tudta. A kávéházi asztalon sokszor megrajzolta, mért veszett el a Waterlooi ütközet és Marmont dühösen adott neki igazat. Most is fölülve Ambrósius csipkedéseinek, kész csatatervekkel állt elő, hogyan lehetne Komáromra támaszkodva Bécset bevenni, vagy hogyan lehet szüntelen visszavonulásokkal egy magyar szabadságharcot tíz évig is elhúzni. Sorra megmondta a fontosabb állásokat, hol kell a Dunán átmenni, megint

137