Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
mintha fólgyulladt volna, csupa tűz és füst volt és a sebesültek túlbőgték az ágyumorgást, elhallgattak és tétován néztek a semmiségbe.- Mért nem vonulunk vissza - gondolta Tajty kétségbeesve. Azután halálos verejtékkel arcán nézte el, ahogy társai egyszerre lövöldözni kezdenek fegyvereikből. Gépiesen ő is elsütötte a puskáját aztán lassan újra megtöltötte és megint elsütötte. Egyszerre úgy érezte, hogy egyedül van valami nagy veszedelemben, egy gyors folyó forgatagában, hogy körülötte emberek állanak, de hiába nyújtja feléjük a karját, senki sem ád neki segélykezet, mindenki elhagyja; sőt senki sem csodálkozik, hogy a forgóba jutott. A háta mögött kiabálást hallott, aztán a főtiszt került eléje; hadonászott a kardjával megindult előre, nyílegyenesen, az ellenség felé. Katonái követték, és Tajtyt is magukkal sodorták. Mintha valami titkos erő vonzotta volna őket, félelmetesek, sötétek, komorak, hatalmasak voltak, jóllehet a szemök még mindig tétován nézet a füstbe és az álluk meg-megrándult. Az arcuk azt fejezte ki, hogy valami titkot tudnak, amelyet azonban nem árulnak el senkinek se __Mindenkit magával sodort ez a tudat és ez az erő, csak é ppen Tajtyt hagyta ki lecsüggesztett fejjel, teljesen kimerültén ballagott, nagyokat botolva a lejtőn.- Csak előre, előre - ismételte türelmetlen éles hangon Pöngér Pál. Mikor a szőlővel egy vonalba kerültek, orvossal és két hordágyas ápolónővel találkoztak. A doktor volt, aki Tajtyt az ágyból megvizsgálta, s aztán nyugodtan tovább aludt. Most. öreges apró lépésekkel, de fürgén forgolódott a sebesültek közt, a kabátja ki volt gombolva, az ujja magasra feltüzve.- Önnek nem itt a helye - kiáltotta feléje félig parancsolóan, félig nevetve a főtiszt. - Vissza! kanfutter! Micsoda rendetlenség ez?! - Az orvos pislogott és kifújta magát. - Ránk csak nem lőnek - szólt ártatlan arcot tettetve. - Emberek ők is.- Micsoda erős lelkek ezek - mondta magában Tajty, aztán egyszerre megállt; az eszébe jutott valami, amibe kimerült idegei görcsösen, gondolkodás nélkül kapaszkodtak bele. Meglassította lépéseit, visszamaradt a sorban. A mögötte lévők sodorták, de ő az oldalára tette kezét és kiejtette a fegyverét.- Megsebesült? - kiáltotta a fülébe egy katona.- Igen - felelte alázatosan.- No? - szólt rája Pöngér, összehúzva szemöldökét. Tajty a kezével intett, és kievickélt az árokpartig, ahol leült. A zászlóalj elvonult és nemsokára az ellenséges ágyutüz is elhallgatott. A feladat megvolt oldva ... Tehát sikerült a pontot megvédeni. Tajty ezalatt lefeküdt és az égboltra nézett. A füst kissé eloszlott, tenyérnyi kék ég bá127
