Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Csobánc lovag C sobánc lovag az ősei rombadőlt rablovára tövében üldögélt, egy gazba nőtt kertben, Baráti Szabó Dávid félkarú szobra alatt, az ölében, inkább megszokásból, mint szenvedélyekből, rozsdás vadászfegyvere hevert: feje fölött Acolus hárfája csöndesen muzsikált. Hajdan szép volt ez a kert, buja lugasaival, lantalaku virágágyaival, furcsa vizi-művecskéjével, a mely kis vászon-malmokat, furcsa kelepelőket hajtott, a tujákból hattyúkat, szélkakasokat nyírt a kertész: ma mindez a múlté volt, éppen úgy, mint azok az aranyhaju nők, a kik annak idején Csobánc karján sétálgattak, platánok alatt.- Furcsák az asszonyok - elmélkedett magában a lovag, és elgondolta, hogy nekik áldozta föl az ifjúságát, a pénzét, a családi kincseket, a becsületét, a hitét. - Ki tudna rájok haragudni? Az asszonyok! Csobánc lovag egy hosszú, céltalan életen át rajongott értök, hol egy középkori hős színes bánatával, hol egy kalandor csökönyösségével; habozás nélkül az utolsó csizmáját áldozta föl egy mosolyért, egy puha kézszoritásért mig az asszonyok csak ritkán, vagy egyáltalán nem viszonozták ezt az érzést, és a mint az óra intett, azonnal a faképnél hagyták a kövérkés lovagot. Mind szépek, de mind önzők is voltak, és mindegyikök elvitt emlékbe magával valamit a rablóvár javaiból, ki a fekete földeket, ki a családi kincseket, ki Csobánc lovag ifjúságát, ki a becsületét, mert Csobánc igazi gavallér volt, a kinek az ajándékozás éppen olyan gyönyörűséget szerzett, mint őseinek a rablás. Csobánc mindezen csak mosolygott, megvonta a vállát, és, ha uj asszony felé terelte lépteit a sors, újra csak féltérdre ereszkedett, és ünnepélyesen csókolt kezet a madonnának, a hogy a szép nőket előszeretettel nevezte. — Kész az ebéd — dörmögte egy mély hang a cselédház felől A lovag fölkelt, és az öreg hársfa alá telepedett, a hol egy ócska Rákóczi- dobra terítettek neki. Gyönge ebéd volt, szagtalan füsttelen; a késő ősz néha egy sárga levelet dobott a tányérjára. Csobánc két perc alatt elkészült az étkezéssel, azután visszavonult a kert végébe, beült a rozoga japáni fila- góriába, és gondosan bereteszelte maga mögött az aranyfóstékes ajtót. 112
