A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Bíró barátom meséli, sok évtizedes jogászi tapasztalatai alapján, hogy megtéveszti, félreviszi, ha túlságosan belevész a belső emberi motívumokba, lélektani részletekbe, amelyek erre is, arra is húzhatnak, a viszonylatok áttekinthetetlen és kibogozhatatlan szövevényébe: a szükségesnél mélyebb alámerülés az egyéni mozzanatokba bárkit ugyanúgy fölmenthet, amint el is marasztalhat. Akkor lesz helyes az ítélet, ha ezeken valamelyest felülemelkedve elsősorban a törvényt igyekszik mennél hívebben, szabatosabban, teljesebben érvényesíteni. így lehet a sebészeknél is, akik nem szívesen vágják föl szeretteiket, hozzátartozóikat: túl sokat tudnak róluk, az erős érzelmi kapocs izgalma megzavarhatja őket, jobb a személytelen, szakszerű rutin, amely nem ismer rokon- vagy ellenszenvet, nem tekint a beteg magánszférájára. Ahol az ő munkájuk véget ér, ott kezdődik a pszichológusé, íróé, művészé. Vagy fordítva? S hogy melyik az igazi humanista?

Most Olivecrona tudakolja:- Ön hány éves volt az operáció idején?-Tizenöt.- Úgy rémlik, a könyvben is szerepel.- Igen.

Elmondanám, de aztán mégis lenyelem: amennyire megrázkódtatás volt nekünk, a családnak is a műtét, és persze az egész országot foglalkoztatta - később a regényt, melyet apám, már felgyógyulva, odahaza fejezetenként olvasott föl, akkoriban bizony nemigen kedveltem. Koravén és egyben elmaradt, érzékeny, sebzett, lázongó, mindenkivel szemben kritikus kamasz: oly sokan betegek, dohogtam magamban, ha egyszer neki esik baja, rögtön ekkora dobra kell verni? S mért teregeti ki az otthoni életünket, anyámat, Rózsi szakácsnőnket, hogy mi volt ebédre, az én iskolai intőmet, ki másra tartozik ez?... És sok esztendőnek kellett eltelnie, férfikort kellett megérnem, talán egy háború töméntelen szenvedését is, hogy felismerjem, mennyivel többről van itt szó, mint egyvalaki privát ügyeiről: a kiszolgáltatottságunkról, esendő- ségünkről, megérezzem az utolsó bekezdésben szélesen kitáruló láthatárt, meghalljam az aggodalmat, kétségbeesett kiáltást az emberiségért, ezt a magyar Európa vigyázz!-1, amitől hatalmas és korszakos... Mindezt azonban hosszú és bonyolult lenne kifejteni, az alkalom se megfelelő, s Olivecronát valószínűleg éppúgy untatná, mint apám elméletei a daganatok esetleges mutációs, evolúciós jellegéről. Helyette másra térek.- Professzor úr, megenged egy kérdést?-Tessék, nyugodtan.- Ön annyit és annyifelé utazott. A Szovjetunióban járt már?

Kis szünet. - Igen. 1938-ban.- És igaz a pletyka, amit hallottam?

793