A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
hét ország tengerpart nélkül. Szomszédaink asztalán mégis mindennapos csemege, s emitt is hosszú fémtálakon pompázik a hering, a makréla, a hófehér tőkehal, a sós, füstölt lazac és a francia konyha kedvence, a lapos, fél- szegúszóro/r. Pedig ahol ők szerzik, mi is megkaphatnánk-legalább így véli a körtéri népbüfé kései vendégei közt töprengve egy magányos, tengeri ízekre áhítozó ínyenc. Éjfélkor a sarki eszpresszó is bezár, Szabó úr becsukja a zongorát, szétszedi a mikrofont. A helyiség ilyenkor többnyire még tömve van, úgy kell kikönyörögni az embereket; a taxiállomásnál vad falkák rohanják meg a beérkező kocsikat, zajos sorrendi viták verik föl a neonvilágította tér csendjét. A környéken most már csak a Kis Rabló meg a gellérthegyi Búsuló Juhász szalonja van nyitva. Ezt az utóbbit tavaly építették újjá, bizonyára az én kedvemért: két utcával a lakásunk felett piros-zöld fénybetűk hirdetik a hegy ormán, hogy reggel ötig ihatok kávét. Eleinte nem nagyon ment, de az éjszaka hívei gyorsan megtanulták, hol a Kelenhegyi út; most három autó is várakozik a bejárat előtt. Odabent több összetolt asztalnál elegáns társaság szórakozik, a férfiak sötét ruhában, a nők kisestélyiben, ezeké lehetnek a kocsik is: valami névnap vagy évforduló. A zenészek e hajnali órában már nótákat, hallgatókat játszanak, a hosszú Gaál piánó simogatja a billentyűket, egészen beléjük merülve, Roóz, a sokoldalú dobos most hegedűn húzza: „A csitári hegyek alatt...” Odébb három hallgatag katonatiszt valamelyik közeli laktanyából, mellettük egy sovány, borotválatlan férfi pezsgőzik magányosan, dudorászik boldog somolygással: mint aki zsebre vágta a heti béralapot - komponálom köré röptében a portrévázlatot -, és ha már itt van, egye meg a fene, legalább a felét elmulatja, lesz, ami lesz... A sarokban tagbaszakadt, birkózó termetű alak dönti hatalmas, busán őszülő fejét a csöpp asztal lapjára, s míg kedvese, egy szőke, szép leány a nyakát cirógatja, így dünnyög mámorosán:- Most jöttök? Amikor kellett volna, bezzeg sehol se voltatok, pedig de kellett volna, istenem, micsoda árva, szerencsétlen kamasz voltam én! Hog>' vágytam rátok, hány éven át, milyen éhesen, keservesen kívántalak, biz’isten nem is az ágyamba, csak hogy legyen mellettem valaki, duruzsoljon, simogasson... Hát ha akkor nem jöttetek: most mit akartok, amikor már csak bajt és gondot hoztok? Hiszen igaz, édesek, édesek vagytok, de most már megvolnék nélkületek is... A pulóveres, szőke lány szelíden, boldogan becézi finom ujjaival a férfi vastag tarkóját, a zene új számba kezd: „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél...” A birkózó külsejű fel se pillant, morogja tovább az asztalnak:- Mit akarsz te tőlem, bogárkám? Hiszen még a világon se voltál, amikor én már a nőket lestem itt, a Gellérthegyen; akkor jöttél volna!... Most 747
