A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

zetgazdálkodást. Ész nélkül telefonozgattam Béla után, taxin jött be a kávéházból. Első kérdése az volt: hogy hívják a detektívet? Persze, nem emlékeztem rá, túl izgatott lehettem, mikor az igazolványát mutatta.- Szamár vagy, ilyenkor a legfontosabb: tudni, ki az illető hekus. — De nem esett pánikba, alaposan kikérdezett, milyen külsejű volt a nyomozó, felhívta egy-két barátját, majd ugyanazzal a taxival továbbindult, meghagyva: este legyek a Valériában. Addigra már tudta, ki volt a detektív. Béla még a régi szép időkből ismert több főkapitánysági embert, részben ezek kerültek most át az árkormánybiztosság alá. Azonkívül, mikor a textilnagykereskedésben volt az a kellemetlen ügye, még jó néhányukkal került bizalmas kapcsolatba: délután ezeket hajkurászta fel, így jutott nyomra. Éppen ide várta a kávéházba egy barátját, valami nyugalmazott detektívfőfelügyelőt; a testes, pecsétgyűrűs, joviális úriember tíz óra körül meg is érkezett. Hozzám is nagyon kedves volt, tegezett, és fiúkámnak nevezett, a kérdéses ügyben is sietett megnyugtatni. Azzal a nyomozóval, aki nálunk járt, még nem sikerült beszélnie, de találkozott az illető spannjával - a detektívek az időben kettesével dolgoztak, s a párok így hívták egymást. Nos, a spann vállalta, hogy még az este megdolgozza a mi emberünket, és ami a fő: átvett ezer pengőt.

Bélával mi még visszatértünk a boltba, s a leeresztett redőny mögött előkerestünk két olyan számlát, amely finomabb minőségű, tehát drágább hevederről és zsinegről szólt, ezekkel fölszerelve mentem be reggel a nyomozóhoz. Nem is volt semmi baj, kimérten fogadott, de cigarettával kínált, a számlákat átnézte, bólogatott, majd kijelentette: a dolog rendben van, bárcsak minden kereskedő ilyen tisztességesen kalkulálna. Visszafelé bementem a Bazilikába.

Habár nem lett semmi következménye, Bélát mégis eléggé leverte az eset. Gondterhelt volt, gyakran szótalan, újra kínos aggodalmak rohanták meg, szorongás a jövőtől. S noha ekkoriban már kilószám lehetett aranya meg drágaköve, jó rejtekhelyeken sok mázsa értékes áruja, perzsaszőnyegei, selymei, angol szövetei mert a pénzben nem bízott, csak annyit tartott, amennyi forgótőkének kellett a gyors üzletmenethez-, váltig azt hajtogatta:- Meglátjátok, mire vége lesz, ha véletlenül megérjük is, mind leégünk, nem marad semmink.

S mintha máris a nyomor küszöbén volna: ha csak egy percre leült pihenni, rögtön elborult, szája körül keserű vonások jelentek meg- a lelkifurdalás bánthatta, miért nem keres pénzt, most is pénzt. És ahogy ő nem bírt nyugodni, és örökké szimatolt, tárgyalt, telefonozott, az aprót csörgetve nadrágzsebében: tőlünk is ezt kívánta komor megszállottságában. Már nem tréfálkozott, szó se volt többé játékról, szórakozásról; egyre csak hajtott,

694