A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

hadd keressenek ők is: mindenkiben a potenciális üzletet érezte meg. Egy nyurga aranyifjú ismerősömet rávette, adjon el zsineget báli táncpartnerei szüleinek, persze hamis számlával. Karcsi barátom az egyik minisztériumban volt fogalmazó: őt meg a közelünkben levő kendergyári lerakat igazgatójához küldte el. Karcsi az utasításhoz híven bemutatkozott, bemondta két előne- vét, tegezte a nemrég kikeresztelkedett direktort, kedvesbátyámozással előadta, hogy a földbirtokos sógorának egy mázsa szőlőkötöző spárgára van szüksége - ez mindig hiánycikk volt június táján -, még valami link megbízólevelet is mutatott. Az igazgató megpuhult és kiutalta. Karcsi bokázva elbúcsúzott, taxiba rakatta a szőlőkötözőt, s szépen áthozta mihozzánk. Úgy volt megbeszélve, hogy a hasznot majd elfelezzük. De Béla felajánlotta barátomnak: előre kifizeti a várható kereset felét. Karcsi belement, örült, hogy pénzt lát - Béla pedig a megsaccoltnál jóval magasabb áron adta tovább, egyben a száz kilót: a gazdaságok ilyenkor verekedtek érte.

Nagybátyámnak ekkor már egész rendes vagyona volt, jórészt még a textilnagykereskedésből, készpénze, ékszerei, aranya, szőnyegei, sőt részvényei is: sokkal több, mint amennyit a kalandozó időkben valaha is összeszedhetett (házat, telket azonban sosem vásárolt, csak a mobil, könnyen értékesíthető dolgokat szerette, amik elférnek szobájában). Mégis, szinte kényszerré, mániává nőtt benne, hogy mindig és mindenütt, szünet nélkül pénzt kell keresnie. Valami éhség, rettegés maradhatott szívében a hányatott évekből vagy a börtönből, vagy tán a jövő kísérteteitől félt. Reggel, míg az Üllői útról besétált az üzletbe, csak ahogy körülnézett a kirakatokban, megkeresett két-háromszáz pengőt; vett, eladott, közvetített, csereberélt.

Egyszer a Nyugati felől jött, s a Vilmos császár úton egy szőnyegkereskedésben két vég ponyvát pillantott meg a nyitott ajtón át, még az árcédulát is látta, 12,44-et írtak ki, s hogy összesen 86 méter. Nyilván aznap kapták a gyárból, és - minthogy nem az ő cikkük volt - fogalmuk se lehetett, micsoda érték. Ámde ez, kiskereskedés lévén, csakis fogyasztóknak árusíthatott, mert ha viszonteladóknak adja, az már láncolás. Béla ismerte a főnököt, hogy milyen óvatos ember, a világért sem követne el szabálytalanságot; erről a törvényes haszonkulcs szerint precízen kiszámított ár is tanúskodott. És az is ismerte őt, tudta, hogy kereskedő, semmi módon oda nem adta volna neki a ponyvát. Béla nem is mutatkozott, bejött a boltba, s engem tanított ki, akit az a szőnyeges sosem látott.

Először is hazaugrottam és átöltöztem: volt egy fehér ruhám, ahhoz piros nyakkendőt kötöttem, jó széles, libegő csokorra, hajam művésziesen a homlokomba borzoltam. A szőnyegüzletben kértem egy lábtörlőt három pengőért, majd előszedve noteszomat, mint aki a kommissiókat írta fel, megkérdeztem, nem tudják-e, hol kaphatnék Pesten cirkuszsátornak való

690