A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
miniszteriális úr lehetett, amolyan kérlekalássan pofa, nevével, összeköttetéseivel hozta a portékát, nagybátyám viszont az üzlet motorja: azt rebesgették, megvesztegette a gyárak áruelosztóit. Annyi bizonyos, hogy például a csíkos napellenző vászonból, amiből mi nagy keservesen két véget ha kaptunk havonta, egyszer negyven tekercset láttam a kocsijukon. De aztán hallottuk, hogy följelentették őket, az árkormánybiztosság emberei kiszálltak, a vizsgálat hetekig elhúzódott. Végül, nyilván a társ kapcsolatai révén, valahogy kimásztak az ügyből, de így is kínos história volt, széliében tárgyalták a szakmában, s Béla bátyámnak mindenesetre távoznia kellett a cégtől - az igaz, hogy jól megszedhette magát. Erre újra nálunk puhatolózott; eleinte csak be-bejött az üzletbe, békülé- kenyebben, afféle rokoni látogatásra, fejét csóválta, hogy milyen ügyetlenül csináljuk, mi mindent hagyunk ki. Ha, mondjuk, valamely cikk kifogyott, és mi azt feleltük a vevőnek, hogy nincs, Béla közbeszólt: - Dehogy nincs, kérem, a raktárban van, mindjárt behozzuk. - És átszaladt vagy átküldte érte a kifutót a szomszédba, a konkurenciához. Megmagyarázta, hogy nem csupán az egyszeri haszonról, sokkal többről van szó: a vevőket nem elszoktatni, éppen ideszoktatni kell. Én csak legyintettem, hogy úgyis nehéz árut kapni, de ő nagyon egyszerűen világította mega közgazdaság egyik alaptörvényét.- Szamár vagy, fiam, mindig lehet árut szerezni, csak szeme legyen az embernek. És attól nem lesz több a portékád, ha egy hónapig a polcon tartod. Forgatni kell a tőkét, azért vagyunk kereskedők; ha hetenként eladjuk, akár kisebb haszonnal, és újat veszünk érte, akkor is négyszer kerestünk... Senki úgy nem tudott eladni, mint Béla. Egyszer, emlékszem, megláttuk, hogy a Károly körút túlsó járdájáról felénk tart egy régi vevőnk, vidéki iparos, aki autótető-ponyvát szokott vásárolni. Éppen volt is egy vég az állványon; de ismertük, milyen kukacos, kellemetlen ember, képes órákig alkudozni.- Na, ide figyelj - kacsintott rám Béla, és fölemelte a telefonkagylót, jó hangosan belebeszélt a semmibe, háttal fordulva az ajtónak, mint aki nem is látja, hogy a vevő épp belépett. - Hát akkor rendben van, Brunhuber úr, ma délután számlázva leszállítjuk. Igen, igen... Több most nincs, csak ez az egy vég, sajnálom, egyelőre nem is ígérhetek... Igen kérem, pontosan megmondom, mennyi, pardon, egy pillanat... És odaszaladt a ponyvához, megnézni a cédulát, hány méter. A vevő vadul integetni kezdett: - Ne adja el! Én is megveszem!- Már el van adva - súgta vissza Béla, tenyerével befogva a kagylót.- Mondjon valami kifogást! Elviszem az egészet.- De drágább, mint legutóbb. 687
