A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Amikor mi az FTC-ben egy csapatba kerültünk, Németh Jamesz már túl volt pályája delén. Elmúlt harmincéves, és egy folt sötétedett a múltján: az utolsó német-magyaron elengedte Gunstot. A dolog úgy történt, hogy az eldurvult mérkőzésen sorra állították ki a játékosokat, s végül a kapusokon kívül, ha jól emlékszem, mindössze négyen maradtak vízben. Köztük Jamesz, aki a német háló előtt tanyázott, s a nyakán Gunst: a rangadó akkor még döntetlenre állt. Gunst - hátvéd létére - egyszerre megindult a magyar kapu felé. Németh nem ment utána, bizonyára úgy okoskodott, hogy ez a tohonya bekk csak nem foggólt lőni, és akkor ő tisztán áll, visszakapja a labdát - és győzünk. Ez az okoskodás következményeiben végzetesnek bizonyult. Gunst nem törődött azzal, hogy ő csak hátvéd, egész nyugodtan belőtte a gólt, s a németek ezzel megnyerték a mérkőzést. Németh pedig- annyi nagy csata hőse-kiesett a magyar válogatottból. És nem sokkal utóbb az UTE csapatából is.

Mindkét helyről Kislégi szorította ki, az újpestiek nagy reményű fiatal centere: egy hatalmas termetű, hatalmas erejű csatár, aki - noha korántsem volt olyan művésze a labdának, mint Jamesz - eredményességével már rég fólébresztette a szakemberek figyelmét. Eddig szélsőként játszott Németh mellett, most azonban a helyére került, centernek. Kislégivel találkozunk még - de abban nem mernék itt hamarjában ítélkezni: eléggé meggondolták-e úszósportunk akkori vezetői ezt a cserét? Németh ezután is sok évig veszélyes csatár volt, legjobb pillanataiban még mindig ellenállhatatlan. Másrészt Kislégi is - bár szerintem Némethet sosem tudta feledtetni - derekasan helytállt számos nagy találkozón, míg egy napon aztán őt is lecserélték. De hát ilyen a világ: a vízilabdázókjönnek, tündökölnek, küzdenek a labdáért, levegőért, majd alámerülnek, s egy buborék se marad ott a vízen.

Németh persze nem tudta ezt ilyen filozofikusan szemlélni. Halálosan megsértődött - ő, akit másutt el se lehetett képzelni, csak az újpestieknél - odahagyta a lila-fehéreket, szívében egy tőrrel. Nem is játékosnak jött át az FTC-be, hanem edzőnek: mert ő többé nem száll vízbe, labdát nem vesz a kezére. (Mi természetesen bizakodtunk erősen, hogyha majd megindul az évad, úgyse bírja ki a szárazon.) Némethet csakhamar közelebbről is megismertem, éspedig igen eszes, éles logikájú embernek. Külsejében, öltözetében is különbözött azoktól a pulóveres, léha alakoktól, akik a sportolók hírnevét rontják: Németh mindig szolid és választékos volt, nyakkendőt, puhakalapot viselt, és az újpesti kórház gondnokaként példás alapossággal látta el munkáját. Az egykori tanoncfiú nagy fáradsággal a középiskolát is elvégezte, s ámbár a világhír korán szárnyaira vette, minden tekintetben józan és derék embernek bizonyult; - aki az utcán elment e bajuszos, kopaszodó családapa mellett, bizony nem gondolta volna, hogy a földgolyó egyik legkiválóbb és legismertebb sportolóját látja.

669