A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Egy színésznőről

G

erhart Hauptmann Henschel fuvarosát és Strindberg Vater') á t olvastam múltkor és mindkét darab hősnőjét valami sajátos rokonság, szerves kapcsolat fűzte össze emlékezetemben - homályosan éreztem, hogy éppen e két nőalak nekem húsban és vérben egészben kiemelkedik, külön-külön, más és más természettel, más és más szenzációk között - de egyenlő intenzitással. És erre aztán eszembe jutott, hogy mindkét nőalakot egy színésznő alakításában láttam: a kimúlt Thália-színház ensemblejában játszotta őket Judik Etel, egy szép és szenvedélyes asszony.

Eszembe jutott és egyszerűen hálával gondoltam rá, mert okosan és biztos erővel és meleg szívvel épített föl két okosan és biztos erővel megírt szerepet - és íme, lehetővé tette, hogy őreá gondolhassak, mikor a dráma- irodalomnak ez a két érdekes alakja feltűnik előttem. Hol van és mivé lett Judik Etel? Nálunk a művész életének munkáját még mindig hajlandók karrier kérdésének tekinteni: — „nagy jövő vár rá”; „erős, nagy ambíció dolgozik benne”; „imponáló akaraterő és öntudat”: - ilyen dicséretekkel osztályoznak és egészen elfelejtik, egészen elfelejtik, hogy nekünk, a közönségnek és nektek, kritikusoknak, semmi közünk, és semmi közötök a művész karrierjéhez, sem ambíciójához és öntudatához, és semmi közünk ahhoz, vár-e jövő reá akaratának erejéből, mert mindennek semmi köze ahhoz a felinduláshoz és gyönyörűséghez, amit néhány órán át élvezhettünk ebben a nyomorúságos életben, míg ebben a nyomorúságos életben valaki jó és szíves volt simogató, izgató, megint fölengesztelő melegséget árasztani ránk a színpadról.

Íme, nem „félbeszakadt pályá”-ról és nem „egy imponáló képességű mű- vész”-ről beszélek, hanem beszélek Judik Ételről, akit mostanában nem látok színpadon sehol és akit nélkülözök. Eszembe jut Hanne-ban: érdekes, izgalmas, véghetetlen finomságokat megértő arca vonaglik és minden közvetítő mesterség nélkül egészen természetes módon szuggerál. A fuvaros dühöng a kocsmában és Hanne-t hívatja, Hanne megjelenik, érzi, hogy elvész, ha fölül maradni nem tud; asszonyi, állati, forró életösztöne fel kell, hogy buggyanjon most arcába, aggódva és remegve nézzük a színpadot: és íme! Judik Etel arcát csakugyan igazi, valóságos vér önti el. A szemek valóságos, haragos tűzben égnek és melegen, még vajúdva, gomolyogva rohan451