A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

pedig arra kéri a tisztelt polgártársakat, térjenek haza békével, mert a düh rossz tanácsadó. Mindezt persze sokkal szellemesebben és talpraesettebben mondta ott el, mint ahogy én huszonkét esztendő múltán emlékezetből leírom: háromszor is sikerült megnevettetnie az úton sötétlő tömeget. S a nevetés ezúttal nem ölt, de életet mentett. Bátor fellépése és nagy, lágymányosi tekintélye nem is maradt hatástalan: még egy pár kósza abcug, elszórt pfujolás hallatszott, aztán a szurkolók morogva, nevetgélve szétszéledtek, s a környék vendéglőiben tárgyalták tovább a mérkőzést. Frici bácsi megölelte apámat, és ígéretet tett: meg fogja hálálni ezt a napot.

Emlékezett még erre a fogadalmára? - nem tudom. Elég annyi, hogy most megjelent, és anélkül, hogy sokat fogadkozott volna, beszámoltatta anyámat ügyeinkről, majd tüstént süllyedő hajónk kormányához állt. Negyvenhatezer pengője nem volt Frici bácsinak sem, bizonyára még ötszáz sem, de volt sok tapasztalata mindenféle üzleti és csődös ügyekben, volt bizalmat keltő fellépése, makulátlan hitele, szolid eleganciája-s nekünk volt végre valakink, aki legalább a gondjainkat magáévá teszi. Mi hárman: anyám, Frici bácsi és én, sütöttük ki aztán azt a haditervet - de Frici bácsié volt az oroszlánrész-, amelynek emlékezete méltó arra, hogy örökké fennmaradjon családunk és a magyar irodalom történetében.

A terv ereje abban volt, hogy - szakítva a családi hagyományokkal s ellentétben apám egész életének halogató taktikájával - merészen szembeszállt a veszedelmekkel, még ki is hívta azokat, és egyetlen nagy összecsapásban készült mind legyűrni őket. Vagyis az árverést igenis meg kell tartani. De erre a drámára úgy kell felkészülni, hogy a cselekmény minden szála a mi kezünkből induljon, s az ellenfél, a Hitelező, míg a maga rossz szövegét mondja, ne is sejtse, merről éri a halálos csapás. De haladjunk sorjában.

Azzal kezdtük, hogy anyám elment az Athenaeumhoz, és kilátástalan helyzetünkre hivatkozva megkérte őket, hogy apám kötetben még kiadatlan verseinek jogát engedjék át egy alkalomra s kivételesen - Cserépfalvinak, ahol nincs semmi lefogható előlegünk. Fanyalogva, de belementek, talán azért is, mert akkor már szó volt az Athenaeum állami kisajátításáról, és Karinthy nem tartozott éppen az államilag kívánatos szerzők közé. Anyám ezután fölkeresett négy-öt híres írót, meg ugyanannyi műbarát pénzembert. Nem kért tőlük mást, csak azt, hogy adják oda nevüket a már előre megfogalmazott gyűjtőívhez. Ezen az íven pedig az állt, hogy a korán elhunyt szerzőnek most rendezik sajtó alá posztumusz verseskötetét, amelyből száz példányt díszes kiállításban, egészbőr kötésben, az író arcképével nem bocsátanak könyvkereskedői forgalomba, hanem Karinthy barátai közt osztanak szét. A kötet ára száz pengő, most még nem kell fizetni, csak aláírni. Ezzel az ívvel aztán elindultunk, és végigjártunk lista szerint egy csomó

645