A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
val, amelyben ő is, az Athenaeum is engedett valamit, s ütemtervet készített az előlegek ledolgozására. Az üzleti könyvekbe betekintett, és szerződés adta jogánál fogva a nyomdában meg a könyvkötőnél ellenőrizte a Karinthy-kiadványok példányszámát. Egész szervezetet dolgozott ki, amely a vidéki s külföldi újságokat figyelte és látta el apám kézirataival: a honoráriumokat könyörtelenül behajtotta. A családi ügyek is Politzer felügyelete alá kerültek; kifizette a gázszámlát, s ha a gyerekeknek cipő kellett, Politzer közreműködésével vettük meg a legtartósabb minőséget, a legjutányosabb áron, készpénzfizetéssel. Attól a naptól fogva megszűntek a hitelre vásárlások, s Politzer csak annyi pénzt hagyott apámnál, amennyi két feketére elég. Eljött az idő, amikor az egész család odahaza reggelizett, ebédelt és vacsorázott. Politzer néhány rövid hónap alatt teljesen nélkülözhetetlen lett. Dolgaink lassan kezdtek rendbe jönni, az előlegek, adósságok biztatóan zsugorodtak. Még kegyes csalásoktól sem riadt vissza, hogy a végleges tisztázást siettesse. A Nyugat régi számaiból kigépelte apám ifjúkori írásait, és új elbeszélésként adta el a Pesti Naplónak „első közlésre”. Később erre rájöttek, és a szerkesztőségekben kiadták az utasítást, hogy Karinthytól csak kézzel, friss tintával írt novellát szabad átvenni. Politzer erre két hét alatt tökéletesen megtanulta apám írását, s ezután már kézzel másolta ki a régi novellákat. E készségét még én is hasznosítottam: egyes kivételes és méltányos esetekben hajlandó volt apám helyett aláírni az intőt, melyet rossz magaviseletéin miatt küldtek az iskolából. Minek szaporítsam a szót: egy-két esztendő alatt rendbejöttünk. Adósságainkra a gyűjteményes, tízkötetes Karinthy-kiadvány mérte a végső, halálos csapást: azt a kockás, sötétkék vászonba kötött sorozatot, amelynek példányait ma is látni még az antikváriumok kirakatában, Politzer indítványozta és rendezte sajtó alá. Szüleim kéthetes külföldi útra indultak, ezúttal teljes fedezettel. Már egy kevés félretett pénzünk is volt, s alig merem ideírni: már azon spekuláltunk, hogy valamelyik parcellázáson telket, házhelyet keresünk... Amit eddig elmondtam, inkább mesére hasonlít. De, sajnos, tovább is van. Történetemet ugyanazok az indulatok merítik alá, amelyek eddig a magasba vitték. Politzer anyámmal mindig a legnagyobb tisztelettel, majdnem szertartásosan beszélt: asszonyomnak, úrnőmnek szólította, de közben fejét szemérmesen leszegve a padlón keresgélt. Az első találkozás idegenkedése azonban nem oldódott fel közöttük. Anyám tudomásul vette és eltűrte Politzer családmentő buzgalmát, de sokkal indulatosabb jellem volt annál, semhogy csupán a dolog kellemes oldalát lássa, és békésen elsütkérezzen a 639
