A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
II. "Én, fájdalomherceg" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
Gonosz Véredbe fészkelte magát, s lelked rostjai közt pusztít, vigyázz! Megmakacsolta benned létét, kis híja, hogy nem vagy övé egészen! Szádban kövek s a tagjaidban ólom, lépteid egyenetlenek - szaladni félsz, áldott virága könnynek száraz szemedben is alig terem, nincs reszketésed alkonyatkor, éktelen egyformaság alatt nyögöd minden napod’ — vigyázz! Vakok már éjszakáid, vakok, vakok, s rezegnek kicsinyes álmok a homlokod mögött, s mindegyre sűlyed arcod Kiálts magadban szót, ijedj meg, őrült! Húsodból tiltakozz, fakaszd egy-kettő leglentről a fényt fel! Gondolj magad körött mindarra, ami nyugszik, vár vagy törekszik, hull s emelkedik, gondolj a Csöndre, melyben sorsok forrnak, át, ködön át halott anyád arcára nézz fel két fáklya közt mely édesen lobog rád s eszméletednek éles kardját rántsd fel melled elé! 615
