Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe
mussal, tehát Karinthy Ferencnek önmagával való elmaradt szembesülésében hatá- roztatik meg; tehát már maga a lényeg az elhibázott, így a jelenség, a szöveg sem lehet másmilyen. Ennyiben paradigmaimmanensen, a referenciális irodalomértés horizontján belül maradva marasztalja el a szerzőt. Eszerint nem felel meg saját, írást érintő elvárásának sem („realizmus”, „térkép”). Azonban a szövegek (a „jelenségek”) bizonyos esetekben mégiscsak kivonják magukat a szerző birtokló, a jelentéseket rögzítő intenciója alól. Már A térkép dicsérete című írást sem szükséges egyértelműen ebben a lényeg-jelenség dichotómiában szemlélnünk. Amennyiben pedig az Epepe metrótérkép metaforáját vesszük szemügyre - „csak a föld alatti viszonylatokat mutatta, a felszín utcáit és tereit, vagyis magát a várost nem, sehogy sem igazodhatott el rajta. És ha netán el bírta volna olvasni a megállók nevét, akkor se tud mit kezdeni velük, hová-miképp elhelyezni őket a csupa ismeretlen, nagy, süket semmiben”124 -, kiderülhet, hogy a fenti dichotómia legalábbis kérdésessé válik a szövegben, megbomlik a birtokoltként tételezett lényeg és az illusztrációként felfogott jelenségek közötti kapcsolat, a rációnak ama rendje, melyben a nyelv e két pólus között akadálytalan átjárást biztosít. Ez irányú újraolvasása ama Karinthy Fe- renc-szövegeknek pedig, amelyek a „pesti bennfentesség” felszínes írásaiként utasít- tatnakel („felszín”), új kérdéshorizontban a 124 Karinthy Ferenc, 1979. 30. old. 125 Karinthy Ferenc: Skizotrénia. In: Uő.: Ezredvég. Szépirodalmi, Budapest, 1990. 567. old. jelenlegi irodalomértés prejudikáló ítéleteinek átgondolását indíthatják el. ítélet nincs Befejezhetnénk elmélkedéseinket közegről, kánonokról, történetről s mítoszról a Skizofrénia hősének kivonuló, állást nem foglaló gesztusával: „A hazatérte óta nem szűnő nyugtalanságát azonban most se szellőztethette ki magából. Ki ő, mi ő, hová tartozik, melyik oldalra? [...] Dinamitos- hordón csücsülünk, valami iszonyú robbanás készül. Fél tőle? Hát persze, félti a pozícióját, otthonát. [...] Ám másrészt kívánja is, torkig, okádásig van a hazugságokkal, ál- ságokkal, süketen kongó ígéretekkel, az egész kétlaki, kontár virtcsafttal [...] Elnézett tűnődve a Duna fölött: - Magyarország.”125 Az Ördöggörcsben Ascher Tamás és Karinthy Márton beszélgetésében126 evidenciaként merül fel, Karinthy Ferenc nem (lett) nagy író. Magyarázatként pedig azt a pszichológiai-etikai indoklást olvashatjuk, hogy „[Karinthy Ferenc - V. Zs.] belül sem számolt le igazán azzal, hogy ő mi. Ezért csak bennfentes figurája maradt a pesti életnek, és ez bizony kevés.”127 A Skizofrénia és a nem biográfiai, hanem irodalmi szövegként kezelt Napló azonban mindenképpen elébe állnak nem a „leszámolás”, de az „elszámolás”, az Ördög- görcsben inkább „elszámoltatás” felhangú imperatívuszának. 126 Karinthy Márton /. m. 2. k. 383-386. old. íz? Uo. 2. k. 385. old. 425
