Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe
dásának pillanataira mindig a megragadás és birtoklás (igénybejelentő) gesztusai következnek, azonban „Epepe” itt mégis a közvetlen denotációt végül is megkerülő másság jelölőjévé válik. Ez Karinthy Ferenc mítoszteremtő pillanatainak egyike. Mágikus realizmus Az Epepe nem realista tendenciájának leghatározottabb indexe a szövegben expli- kált „ultima thule”. Bármely magánmítosz teremtésének a kultúra („Szövegvilág”) telítettsége természetesen akadályát jelenti: „Honti János tanulmányai, Vinlandról és az Ultimo Thuléról, mint az élet utolsó lehetőségéről, a boldogság és a halál szigetéről. Lehet, hogy ez azonos az én Epepe országommal? Erre persze sose gondoltam, de ha egy filológus elkezdené összevetni a régi krónikák és sagák adatait az én országom adataival: meglepő egyezésekre jutna. Jézusom, lehet, hogy ez az Epepe ország mégis van valahol?”85 A Város tehát nemcsak az elidegenedett 20. századi nagyváros toposzrealizációjaként, nem is csak a Ráko- si-korszak ellenbeszédben leképezett magyar fővárosaként, hanem másvilágként is relevánsán értelmezhető. Érdemes nyomon követni a mitikus motívumok szerveződésének stratégiáját a szövegben:- az első valamely jelenség észlelése, ami nem fér bele a realisztikus-mimetikus parass Uo. 1. k. 1967-1969. 399. old. (1969. 05. 05.) 86 Karinthy Ferenc, 1979.151. old. ez Uo. 184-186. old. ea Uo. 232. old. digmába: a szállodába csak érkeznek repülőtéri járatok, vissza nem indulnak buszok;- majd repedések támadnak a realista olvasaton: hiszen az öregember a metrón sem talált kiutat a Városból;87- s végül a jelenség „mitikusként” való azonosítása következik: „Vagy innen nincs többé visszatérés? Ez az utolsó állomás, az antikok ultimaThulé-ja, ahová úgyis el kell jutnia, bármerre indult el, Helsinkibe vagy másfelé, s előbb-utóbb mindenki eljut?” Ám a Város mitikus végállomás-jellege, minden motivikus végpozicionáltsága ellenére kérdésessé válik (vagy fel is számoló- dik?) az elbeszélés nyitányban tételezett önfelszámoló utólagosságában: „Később visszagondolva rá”.89 Sikeres volt a kitörés? Vagy létezik valamely fölérendelt, esetleg transzcendens nézőpont? A másik szövegszervező elem, a víz és előképei is hasonló utat járnak be, a fizikai-reálistól a mitikus-gyanús mozzanaton keresztül a másságként való megtestesülésig, egyben visszavonatásig. A materiális mozzanatok sorjázása a vízivástól a gőzfürdő-jelenetig terjed,90 az emelt-gyanús szint megnyilvánulását a misztikus egyesülés szituációjában kiömlő pohár vízben ragadhatjuk meg.91 A zárlatban a víz Város és Termé- szet, időtlenség és történetiség (mint hazatérés), magányos egyediség és közösségibe való visszatalálás reménye) pólusaként teljesíti be és vonja vissza egyben önnön mitikus motívum-szerepét. 89 Uo. 5. old. 90 Uo. 109. old. sí Uo. 199. old 417
