Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Benda Mihály: Ki nem tér olykor vissza – avagy lágymányosi és józsefvárosi szellemidézés
kezetét arra szenteli, hogy ezt a zseniális *jq embert fölmentse és megmentse.” Nemigen találjuk ezekben az írásokban a Hadik kávéház részletes leírását, inkább azokat az embereket ismerhetjük meg, akik ott dolgoznak. A Hadikon és a Centrálon kívül feltűnik még a szövegekben a Japán kávéház, a Parisette és az Abbázia is, mint ahol annak idején az író édesapja is megfordult. De fontosabb szerepet nem kapnak ezekben az írásokban. Természetesen Budapest más részei is fel-felvillanak a gyerekkort megörökítő írások lapjain, de közel sem olyan fontosak, mint a már említett kerületek. A Sándor utca, ahol Karinthy Ferenc lakott, és egy „aranykoszorús ortopéd-cipész volt szemben”, órákig elnézte a kirakatában a gipsz- modelleket, „a sok kacska, görbe, dagadt, eltorzult emberi lábat, amelyre itt mind megfelelő cipőt készítenek.”40 A Szellemidézés egyik jelenete például a budai Medve utcában játszódik. A lakásról többet tudunk meg, mint a környékről. Mégis a főszereplők gyakran kitekintenek a közeli budai hegyekre.41 De feltűnik a Deák tér, a Vigadó Nagyterme, a Németvölgyi út és a Farkasréti temető is pár szó erejéig. Mint a fenti idézetekből is kiderül, Karinthy Ferenc nem igyekszik mindent ábrázolni, inkább kiemel jellegzetes, számára 39 Karinthy Ferenc: A titkár. In: Karinthy Ferenc, 2001. 34. old. « Karinthy Ferenc: Egyetem. In: Karinthy Ferenc, 2001. 58. old. 41 Karinthy Ferenc: Szellemidézés. In: Karinthy Ferenc, 1979.211-212. old. fontos részleteket a lágymányosi és a józsefvárosi tájból. Épp fordítva jár el, mint George Perec a Tentative d'épuisement d’un lieu parisien [Egy párizsi hely kimerítésének kísérleteJ című írásában. A francia író igyekszik mindent leírni, ami két nap alatt a Saint-Sulpice téren történt. De Párizs sokkal bonyolultabb, összetettebb a Perec által leírt helyszínnél. Ez a bonyolultság Budapestre is jellemző, és Karinthy ezzel tisztában van és önéletírásai nem akarnak többet, mint hogy tegyünk úgy, mintha tudnánk valamit Budapestről. Karinthy, mint egyik interjújában mondja, nem hiszi, hogy a realista próza csak monumentális formában valósulhat meg. Szerinte a novellista Maupassant „legalább olyan jelentős, mint korának regényírói. Pannókból is lehet képet összerakni, mozaikkockákból is, ez alkati kérdés.”42 Karinthy szereplőket, kellékeket és eseményeket ad hozzá a Budapest-képhez, ami a valóságban nagyobb, mint az önéletírásban ábrázolt világ. Az író csak úgy tudja a valóság illúzióját kelteni, ha a létező város „parazitájává”43 teszi a leírt gyerekkori helyszíneket, de e leírások segítségével kiiktatja a tényleges világról szerzett ismeretünk java részét, és lehetővé teszi, hogy egy lehatárolt, önmagában zárt világra koncentráljunk, amely hasonlít ugyan Budapesthez, de ontológiailag 42 Karinthy Ferenc: Mese és krónika. Erki Edittel. In: Karinthy Ferenc, 1984. 432. old. 43 A parazita fogalmát Umberto Ecótól vettem kölcsön. Vö.: Eco, Umberto: Hat séta a fikció erdejében. Európa, Budapest, 1995.116. old. Ford.: Schéry András - Gy, Horváth László. 380
