Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben
egészséges arcszíne már önmagában „tüntetés ebben a béna városban”.29 A háborút csupán elszenvedők csoportja sem egységes. A leginkább kiszolgáltatottak közé tartoznak a csillagos házak lakói, de megindító a csontsovány, szemétben ennivalót kutató kisfiú, a kenyeret kolduló kislány, vagy a háború élőhalottjának, a kintornáját nyúzó, tönkrement, gutaütött nagykereskedőnek látványa is. Pintér Zoltán szüleinek ugyan nem kell bujkálniuk, viszonylag jó körülmények között várhatták az ostrom végét — de a fiú és katonatársa mégsem találhattak náluk menedéket, a Tanácsköztársaságban szerepet vállaló, majd emiatt évekig állástalan (a háború alatt iskolaigazgató), megkeseredett és megkérgesedett lelkű apa miatt, aki elutasított mindenféle lehetőséget a „dezertőrök rejtegetésével” kapcsolatban, még ha így saját fiát is elküldeni kényszerült magától. Pintér Elemér nem a hazugságra semmiképpen nem vállalkozó, magasabb rendű(nek nevezett) er- kölcsiség nevében cselekedett, hiszen feleségét képmutató módon, évek óta csalta - számára Budapest ostroma, az óvóhelyélet szinte kizárólag a személyére vonatkozó kellemetlenséget jelképezte; fiát csupán saját veszélyeztetettsége miatt űzte el otthonról. Pintérné önfeláldozó, de erélytelen asszonyként nem volt képes szembeszegülni férje akaratával. A másik Pintér-fiút, Gézát ugyan befogadták a szülők, és emiatt Zoltán sem tett nekik szemrehányást, hiszen bátyja - bár egészségesnek tűnt — láthatóan nem tudott magáról gondoskodni, a veszélyekkel szembenézni. 29 Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz. Szépirodalmi, Budapest, 1980.32. old. A továbbiakban: Karinthy (Úgy vélem, a tehetetlen, gondviselésre szoruló bátyban nem nehéz felismerni Karinthy Ferenc bátyját, Gábort.) A két bajtárs tehát kénytelen volt továbbállni, egy Nyugatra menekült rokon lakásában meghúzódni. A lakást azonban addigra már elfoglalta a szintén rokon Turnovszky-házaspár és „albérlőjük”, Jutka. Turnovszky joviális, önmaga (és gyomra) jólétét mindennél előbbre valónak tartó mérnökember volt, aki kedélyesen, házigazdái szívélyességgel terelte befelé Gazsóékat, és aggály nélkül használta az elmenekült rokon készletét — természetesen az élelmiszerek legjavát magának tartva fenn. Neje, a Böhm Arankára emlékeztető, kissé hervadt szépségű, de még mindig igéző, zsidó származású asszony miatt kényszerültek régi lakásukból elköltözni, aki unalmában a muzsikába menekült, vagy pszichológiai tesztábrákkal és a beavatatlan számára meglehetősen furcsának tetsző kérdésekkel („Nem szokott hashajtókat szedni? Levelet, szalagot, apró ékszereket gyűjtögetni?”30) „szórakoztatta” áldozatait. Jutkát erdélyi menekültként mutatták be - ez az erdélyiség annyira elcsépelt álcaként hatott a világháború rejtőzködői között, hogy szinte azonnal gyanút ébreszt az olvasóban, s mint utóbb kiderül, joggal, hiszen a lány Tumovszkyné rokona volt, maga is zsidónak minősült. Jutka és Zoltán igen hamar egymásra találtak, azonban szerelmük nem tarthatott soká, mert Turnovszky egy házkutatás után teljesen bepánikolt, és ráparancsolt Jutkára, hogy a többiek biztonsága érdekében hagyja el a lakást. Miután a lányt a nyilasok a Dunába lőtték, az addig apolitiFerenc, 1980. 3o Uo. 82. old. 350
