Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
Lugosi András: Egy Ganz gyári tisztviselő asszimilációs stratégiája
Karinthy Frigyes második feleségének, illetve családjának történetével foglalkoznak a második kötet első fejezetének írásai. Az anyai ágon Ipolyságról, apai ágon pedig Újvidékről származó zsidó kereskedő család két egyaránt lázadó, de a lázadás két eltérő formáját választó gyermekének, Arankának és Tibornak a sorsát eleveníti meg Borgos Anna, illetve Perényi Roland tanulmánya. Míg az előbbi, a Böhm Aranka személyét és élettörténetét egyfajta pszicho- históriai elemzés tárgyává tevő írás a két világháború közötti budapesti bohémia világától egészen Auschwitzig vezeti el az olvasót, addig az utóbbi az első világháború utáni nagyvárosi intellektuális bűnözés világába nyújt betekintést. A blokkot Simon Katalin orvostörténeti tanulmánya zárja, amely Karinthy Frigyes agydaganatával és a stockholmi műtét történetével foglalkozik, de bemutatja azt a folyamatot is, amely Karinthy betegségét médiaeseménnyé tette, és azt a hatást, amit ez az esemény a szakmai és a szélesebb értelemben vett közvéleményre gyakorolt. A Forradalmak kora cím ű blokkban olvasható írások művészet és politika viszonyát tárgyalják Karinthy Frigyes Vérmező,, valamint Karinthy Ferenc Budapesti tavasz és Budapesti ősz című műveinek a keletkezés, a megjelenés és a színpadi reprezentáció kontextusába ágyazott vizsgálatán keresztül. Vörös Boldizsár tanulmánya, amely azzal foglalkozik, hogy miként volt lehetséges, hogy a Tanácsköztársaságot elutasító Karinthy Frigyesnek a forradalommal szemben szkeptikus művét úgy mutassák be a kommün idején, hogy az a diktatúra szemléletéhez igazodjék, a műalkotások politikai manipulációjának boszorkány- konyhájába enged bepillantást. Papp Barbara írása pedig a „kószáló” Walter Benjámintól vett fogalmának segítségével kísérli meg elemezni Cininek Budapest 1945-ös ostromáról vagy ahogy ő is nevezte, felszabadulásáról, illetve az 1956-os forradalomról szóló műveit. Szintén a flaneur benjamini alakját eleveníti fel Benda Mihály a kötetet záró fejezet nyitó írásában, pontosabban a sétáló leírás fogalmának segítségével próbálja bemutatni a Cini műveiben található Buda- pest-ábrázolások működésmódját és a valóságos Budapesthez, a reális városhoz való viszonyukat. Borbás Andrea tanulmányában Karinthy Ferenc budai, lágymányosi szövegeire támaszkodva azt vizsgálja, hogy a szerző a nagyvárosi tájat hogyan tudja összekapcsolni a szülőföldnek a nemzeti kánonban meglehetősen elterjedt romantikus megjelenítésével. Bemutatja, hogy Cini Lágymányosa miként válik annak a szülőhaza-metaforának a részévé, amit egykoron Petőfi Alföldje jelenített meg. A nyelvzavar jelenségét állítja a középpontba Kozák Péternek a halandzsáról szóló rövid írása és Viniczay Zsuzsannának az Epepéi elemző tanulmánya. A regény főhőse, a nyelvész Budai számára egyaránt megfejthetetlen nyelv és város egyrészt a kiismerhetetlen és ezért uralmunk alá vonhatatlan modern nagyváros toposzává lesz, másrészt kivonja magát az alól a mimetikus-realista- objektivista optimizmus alól, amivel a hatvanas évek Cinijét szokás jellemezni. „Egy város olyan nagy és összetett dolog, azzal 14
