Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
"ifjúság, szerelem" - Rózsafalvi Zsuzsanna: Ki is volt Judik Etel?
ellen szólt, hogy a korabeli lakcímjegyzékek B. jobb korszakaira vonatkozóan sem ismernek ilyen nevet, a sajtó- és irodalom- történet azonban igen. Saly Noémi nemrég megjelent könyvének, a Pesti csodabogaraknak egyik fejezete felrajzolja Bakti Gyula, költő-rikkancs életét. Saly arra is felhívja a figyelmet, hogy némely Karinthy- írásban is felbukkan a három verseskötetet is megjelentető önjelölt poéta személye, aki Budapest utcáin és kávéházaiban újságot árult, s hozzátartozott az éjszakai bűnös városhoz és annak kávéházaihoz. Feltételezésem szerint Brázay Emil emlékezete ezen a ponton, a nevet illetően tévedhetett. A rikkancs 1890-ben született, nem lehetett tehát idős férj, márcsak azért sem, mert nem nősült meg, és semmilyen más életkörülménye nem indokolja az azonosság lehetőségét, más Bakti Gyuláról pedig nem tudunk. Ahhoz a kérdéshez, hogy ki is volt a színésznő első férje, Bálint Gábor az Irodalomtudományi Közleményekben friss adatokkal és új összefüggéssel szolgáló közleménnyel szólt hozzá, mely nagyban segítette az én kutatásaimat is, de számos problémát forrás hiányában tisztázatlanul hagyott. Bálint Gábor Karinthy monográfusához, Szalay Károlyhoz hasonlóan Laki Bakits János neve mellett teszi le a voksot a Színházi Elet egyik 1936-os cikkére hivatkozva, mely egy anekdotát közöl a Laki Bakitscsal megesett történetek közül. Az anekdotát közlő cikk bevezetőjét, melynek egyik mondata Laki Bakitsot nevezi meg férjként, idézi is Bálint cikkében: „Ez az írás, amelyet egy sí Saly Noémi: Pesti csodabogarak. Ab Ovo, Budapest, 2005.160-194. old. 52 Bálint Gábor: Ki volt Karinthy Frigyesné Judik Etel első férje? Irodalomtörténeti közlemények, 2005/1. bizonyos dr Falus Imre küldött be Budapestről, csak egy kis anekdota a lap A hét humora rovatán belül, mint a Viccolimpiász résztvevője szerepel, Az arisztokrata címmel. Első mondata így hangzik: »Karinthy Frigyes első feleségének, Judik Etelnek első férje, Laki-Bakits János, a legvidámabb tréfacsinálók egyike volt Budapesten.« Az anekdota szerint egy bizonyos Lachs nevű képügynök (»arról volt híres, hogy ő találta fel a halandzsát és ezen a réven még a lexikonokba is bekerült«) megkérte őt, hogy szerezzen neki valamilyen arisztokrata vevőt, akivel szót tudna érteni. Bakits teljesítette a kérését: odakísérte az Országházhoz, Andrássy Gyula lovasszobrához, bemutatta őket egymásnak, majd otthagyta az illetőt, hogy értsen szót a gróffal, ahogy tud...”52 Az anekdotát Bálint Gábor meggyőzően azonosítja a Török Imre memoárjában megidézett Laki Bakits János csínytevéseivel, melyekről még a későbbiekben szólunk. Karinthy Márton Ördöggörcs című regényében maga is Laki Bakitsot nevezi meg Judik Etel korábbi férjeként, s ezt a nevet említi és fogadja el - nyilván a Karinthy család adatai alapján - a Czeizel Endre és Erős Erika szerzőpáros a Karinthy család genetikai elemzéséről szóló könyvükben is.53 Karinthy Márton Ordöggörcsben írott sorai egybevágnak Kosztolányi né és Füst megnyilatkozásával az „idősebb gyanús” férjről, aki csalásból tartotta fenn magát, s aki Ételtől való elválása után Karinthy Frigyestől pénzt kért az asszonyért cserébe: 20. old. 53 Czeizel Endre - Erős Erika: Számadás a tálentomról. A Karinthy család genetikai elemzése. Corvina, Budapest, 44. old. 193