Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)

"ifjúság, szerelem" - Rózsafalvi Zsuzsanna: Ki is volt Judik Etel?

és Gaál Gyula25 veszik át a drámai gyakorlat vezetését. Majd Doroginé Fáni hirtelen bekövetkezett halálát követően Müller Ka­talint, az Opera balettáncosnőjét nevezték ki mozgástan, és tánctanárnak. Váradi An­tal, Fodor Károly, L’Eplattenier Sámuel változatlanul a tanári kar tagjai maradtak. Judik Etel jegyeit is megőrizte az Aka­démia nyomtatott értesítője, melyek a kö­vetkezőképpen alakultak 1902-ben: műve­lődéstörténet: 2; aesthetika: 2; a színész alkotása: 2; drámai gyakorlat CsillagTeréz- nél: 3, Császár Imrénél: 3, Gaál Gyulánál: 3, Újházi Edénél: 2; tánc: 1; vívás-, szorga­lom: 2: magaviselet: 1; tehetség fejlődése: 3.26 Látszik, hogy Judik Etel az Akadémia előkészítő évét követő I. tanévben nem tartozott a kifejezetten jeles előmenetelű diákok közé. Érdemjegyeit a többi hallgató eredményével összevetve látható, hogy Etel az Akadémia középmezőnyébe tarto­zott, s az előkészítő és záró évi teljes, vala­mint a második évi részbeni tandíjmentes­ségét inkább szociális helyzetének, mint­sem érdemjegyeinek köszönhette. A szín­vonalas képzés mellett számos önképzési 25 Gaál Gyula (1866-1945): színész. 1884-től a SzAk hallgatója, diplomát nem szerzett. 1896-ban az akkor nyíló Vígszínházhoz szerződött, a színház szlniiskolájában is tanított. 1901-ben lett a Nemzeti Színház tagja, 1923-tól örökös tagja. 1901-től 1939-ig tanított a SzAk-on. Széles skálájú jellemszlnész. 26 Az öt jeggyel értékelhető teljesítményből az 1 -es osztályzat felelt meg a jeles, az 5-ös az elégtelen minősítésnek. Lásd: Az Országos M. Kir. Színművészeti Akadémia 1900/1901 tanévről szóló értesítője. XXXVI. tanfolyam. Szerk.: Latabár Kálmán. Budapest, 1901.25. old. Karinthy Frigyes rajza első feleségéről 1918 „... a New York kávéházban megismerkedett a színésznővel, akit 1912-ben elsőférjétől, egyenesen a színpadról, Németországba szöktetett. ” 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom