Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)

Eszmék és látásmód - Fenyő László: Nénikék, házmester

Ti kedvesek, ti bájjal hervadónak,

kik ott álltatok a teknő körűi már:

első fürdővizemet fodrozó

és testecském dajkáló szemmel:

mikor még csak görcs voltam, nem is ember,

majd láttatok, mint Nagyapó kedvencét

az udvaron, a rácsba kapaszkodva:

első tanuló-lépteim totyogva,

és eltűrtétek kis szeszélyeim,

jó lányok, kik felett zsarnok lehettem goromba sors... élet... azóta én is

eltűrtem egy-két zsarnokot felettem.

Fogadjátok ezt a kékszínben úszó

emlékezést, mint egy szelíd búcsút,

gyerekkorom, te ragadó levélke,

fádról leváltál, a szél messzefútt,

lágy idők, amiket szerettem —

nénikék, vajha öregségetekben

emlék lehetnék,

az az emlék, amelyre ráhajolva

vén szívetek felmelegednék.

Megyek... fordúl lábam a lépcsőn:

Kilencvennyolc! - emlékezem,

minden lépcsőről egy felhessent

emlék ül homlokomra s jön velem

és ahogy a kapuba érek:

ki az a szent, kékszemü szent,

szalmakalapban a szelíd keresztyén,

akinek némán is a szája

mintha csöndes jóestvét kívánna?

Házmesterünk - megismerem,

a hajdani ablakzúzó borissza,

kinek, ha hangja feldördült, remegve

menekültünk anyánkhoz, gyerekek,

ki labdáinkat elkobozta sorra,

mintha nem is a ház őre, gonosz csősz

és az udvar nem puszta kő, gyep volna.

Házmesterünk. - Mondd, vívsz-e még csatákat

238