Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)

Eszmék és látásmód - Vas István: Nehéz szerelem

zavartalanul. A falakon legrégebben lógó és jelentéktelen ábrázolások ugyan még semmi igényt se támasztottak a gyerek képzeletére. A rózsa rózsa volt és a pásztorlány pásztorlány, éppúgy, ahogy egy meghatározhatatlan dísztárgyunkon a rézágról rézlevelet kóstoló rézszarvas szarvas volt. Néhány híres festmény másolata - apám hozta haza őket Olaszországból - egészen másképp hatott rám. Gondolni sem lehetett arra, hogy ezek csupán díszei a lakásnak. Majdnem vallásos tisztelettel óvakodtam kutatni, mit is ábrázolnak. Sötétek voltak és érthetetlenek, egy nagyobb szabású lét látványára csigázták gyerekszemünket. A később vásárolt képek felemás igénye azonban megzavart, és tanácstalanná tett. Azóta tapasztaltam, hogy az ún. művelt nagyközönség elképesztő képzőművészeti ízléstelenségének egyik főoka, hogy már legkisebb gyerekkorától kezdve képek veszik körül. Ennélfogva a múzeumok tiszteletre méltó magassága és a lakások hangulatos díszei két teljesen összefüggéstelen világot jelentettek neki. Ez még hagyján, legalább nem keverné össze a műfajokat. A baj ott kezdődik, hogy az eleven művészetet többnyire nem a múzeum, hanem a lakás, sőt — ami rosszabb - az otthon szempontjából szemléli. Márpedig, valljuk be, a jelentősebb képek többsége nem olyan, hogy akár a „művelt” ember is „otthon” szívesen látná. Kiválóbb festményre különben is megalázó, hogy abból a szempontból ítélik meg, vajon illik-e a függönyhöz és a tapétához. Erre ugyan már festőktől is hallottam azt az ellenvetést, hogy a középkorban egyáltalán nem ismerték az öncélú, csak az alkalmazott művészetet. Igen ám, de egészen más egy székesegyházhoz vagy egy román kápolnához, vagy akár egy reneszánsz-herceg palotájához alkalmazkodni, mint egy jobb módú polgári lakáshoz. „Ceterum censeo burzsoáziám delendam esse" - mondtam épp akkoriban, amikor az új lakás még új volt.

De mielőtt ezt a sommás társadalomszemléletet fölfedeztem, sokszor álltam meg csodálattal egy akt előtt, amely a főfalat foglalta el. Kék és piros takarók között nyúlt el a meztelen nő, aki karcsú és mégis telt alakjával, ápolt hússzínével valóban megtestesítette azt, ami a festő vásárlói számára alles, was gut und teuer - hogy olyan kifejezést használjak, amely gyakran hangzott el az akt alatt összegyűlt vendégek szájából. Hogy a nő csakugyan drága volt, ezt igazolta a hosszú gyöngysor, amelyet beszédes mozdulattal tartott arca elé. Profilja ennélfogva nagyon világosan kivehető volt, de a festő elmés megoldással, ámbár kissé bonyolultan, olyan mozdulatot választott, hogy háttal fordult felénk, és így nem mulasztottuk el igen előnyös ülőizmait sem. Apám képvásárlásait Tamás mester, a későbbi Tamás-galéria tulajdonosa irányította. Akkoriban, úgy látszik, Magyar-Mannheimer, Katona Nándor, Hermann Lipót, Koszra, Szüle Péter voltak legkelendőbbek a Lipótvárosban - a mi képeinkből ítélve. Végül aztán hogy, hogy nem,

229