Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
Bérlőktől (és albérlőktől) a lakóközösségig - Bácskai Vera: Egy úriház és lakói Pesten
egy tisztviselőnek adták ki. Az ismeretlen foglalkozású, 41 éves Riskó Elemérné háromszobás lakásában élt, rajta kívül testvére, foglalkozására nézve tervező, feleségével és gyermekével, a harmadik udvari szobában pedig albérlője, egy újságíró. A családtagok vagy együttélő rokonok nagy száma is zsúfolttá tehetett egy-egy lakást. Az 56 éves Molnár Ferenc ügyvéd, a Magyar Nemzeti Bank ügyésze 53 éves korában, 1938-ban költözött be a házba. Kétszobás lakását feleségével és három felnőtt gyerekével és egy rokon fodrásszal osztotta meg. Nem érdektelen, hogy milyen foglalkozást választottak gyermekei: az egyik női szabó, a másik tanítónő, a legfiatalabb pedig kárpitostanonc volt. A lakás egy részének albérletbe adása is egyik formája lehetett a Weis Istvántól idézett „kétségbeesett erőlködésnek a régi színvonal fenntartására”, természetesen az étkezésen és ruházkodásban mutatkozó fokozott takarékosság mellett. Az albérlőt, s főleg a több albérlőt tartók zöme idős ember, nyugdíjas vagy egyedülálló nő, özvegy volt, akik az albérleti díjakból tudták fedezni lakbérük egy részét, esetenként akár a felét is, és inkább az idegenekkel való együttélést választották, hogy ne kelljen kisebb lakásba, s főleg idegen környezetbe elköltözniük. Aligha hihető, hogy a nagyobb lakás fenntartásának célja anyagi helyzetük megrendülésének „palástolása” h Gyáni Gábor: A polgári középosztály lakásviszonyai Budapesten a két háború között. In: Somogyi Éva (szerk): Polgárosodás Közép-Európában. Tanulmányok Hanák Péter 70. Születésnapjára. MTA. Törtélehetett, mint ezt Gyáni Gábor állítja,14 hiszen azok szemében, akik tovább dédelgették a polgári otthon családi intimitásának, a lakás státuszjelző jellegének régen meghaladott ideálját, az idegenekkel való együttélés legalább annyira vagy talán még inkább lealacsonyítónak tűnt, mint a szerényebb lakás. A nagyobb lakás lakbérterheit nehezen viselő családok számára ugyanis nem volt más kiút. A középosztályi életstílusnak jobban megfelelő modern, kisebb lakásba költözés elérhetetlen volt számukra, hiszen az újonnan, 1920 után épült házak lakbérei néhány száz forinttal meghaladták a régi épület béreit.15 A kétszobás lakások iránti kereslet nagyobb volt, mint a kínálat, ráadásul ezek bérei sokkal egységesebbek voltak, mint a nagyobb lakásoké. Jellemző, hogy a szintén a Mannó család tulajdonban levő budai, Városmajor utca 49. sz. bérházban, a négy- és ötszobás lakás bére jóval alacsonyabb volt, mint a Rákóczi úti épületben fizetendőé, míg a két-há- romszobásoké nagyjából megegyezett.16 Nem csoda, hogy a Városmajor utcai ház első és második emeleten lakó 12 középpolgárinak minősíthető bérlő közül csupán egyetlen, Dr. Vágó Kálmán miniszteri titkár tartott feleségével lakott 4 szobás lakásában egy albérlőt, a tőle szedett díj az évi házbérnek majdnem a felét fedezte. Ám e bérház rangja, lakóinak jóval kevertebb összetétele miatt alacsonyabb volt, mint a nettudományi Intézel, Budapest, 1991.110. old. is Gyáni Gábor: uo. 118. old. 16 BFL. XI. 1136. A Mannó kereskedelmi cég iratai. 51. doboz. 161
