Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

ükéről, aki már megint eltűnt, sehol sincsen. Most már az egész déli sétatér keresi és kiáltozza: „Liliké, Liliké.”

1935. november 9., szombat, 8. old.

Pesti utca

A

merikában az első őszies napon mindenki eldobja szalmakalapját.

Ilyenkor az aszfalt telis-teli van zizegő-zörgő, röpülő szalmakalappal. Erre emlékeztet most bennünket a pesti utca, a zizegő-zörgő, röpülő platán-levelekkel, melyeket az őszi fák dobáltak le egyetlen napon az aszfaltra. Szedegetik a gyerekek. Mindegyik kezében nagy csomó vörnyeges őszi levél. Milyen szép. A gyermek tudja, mi szép.

Déli tizenkettőt harangoznak. Egyik Andrássy úti bérház kapujából cselédlány szalad az utcára, kis csomagot dug a legközelebbi, póznára erősített utcai papírkosárba, majd megfordul, sietve visszaszalad. Kíváncsian várjuk, mi fog történni a csomaggal. Nem kell sokáig várnunk, öregember ballag a papírkosár felé, biztos mozdulattal belenyúl és kiveszi a csomagot. Kibontja az utcán, szagolgatja, fejét csóválja. Úgy látszik, nincs túlságosan megelégedve a mai ebéddel. Máskor jobbat szokott kapni.

— Adjon Isten, Gyula bácsi.-Jó estét, Ferenc.- Hogy van, Juli néni? Régen láttam.- Fáj, lelkem, a lábam. Hát a kislányod egészséges már?- Köszönöm kérdését, már hazahoztuk a kórházból. De megnőttél, Teruska.

386