Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

tornác elé lép, s kéretlenül kertészkedni kezd. A száraz leveleket, hervadt muskátli-szirmokat lecsipdesi, az ágacskákat végigtörülgeti, kisimítja, a földet lenyomkodja. Észre se vette, a kocsi, amelyre várt, ismét elrohant előle. Hát tovább ápol és rendezkedik szenvedélyesen az idegen, pusztulásra ítélt őszi virágok között. Arra gondolunk, jó anya lehet ez a nő. Jó feleség. Meg lehet bízni benne.

Mit láttunk utóbb a pesti utcán?

Láttunk egy tetőtől-talpig népviseletbe öltözött baranyai parasztmenyecskét a Belvárosban, feje fölött hímzett, sárga selyem napernyő feszült a szitáló esőben.

Láttunk egy férfit nyakában eleven kígyóval sétálni a körúton.

Láttunk egy púpos asszonyt, jobb kézfején egy vedlett, szürke verébke üldögélt. így ballagtak ketten a kora reggeli ködben az utcán. Megható volt együtt ez a két vedlett, szürke verébke.

Láttuk, amikor egy pádon szundikáló öreg bácsi ősz, kopasz fejét hátulról megsimogatta egy arra sétáló, idegen hölgy.

Láttuk, amint három férfi egy fölvirágzott, lakodalmas gépkocsiban hevesen, szenvedélyesen vitatkozott. Vajon hová tűnhetett a menyasszony?

Láttuk, amint az őszi szél a sárguló faleveleket fölkapta, összeterelte, vadul kergette a földön. Kis távolságból nézve úgy rémlett, hogy egy falka apró, ismeretlen, vörhenyes színű állatka fut-rohan a járdaszélen.

Láttuk, amint négy iskoláslány egyszerre szorongott egy utcai telefon- fülke üvegkalitkájában. Az ötödik künn állt őrt, ha véletlenül tanár vagy igazgató mutatkoznék a szemhatáron.

1935. október 30., szerda, 8. old.

382