Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

Pesti utca

Délben a budai Bástyasétányon

E

lőttünk egy hölgy meg egy úr megy, szemközt velünk jön a sétáló közönség. Csaknem minden harmadik-negyedik járókelő kutyát vezet pórázon. Budán szeretik a kutyát. De nem csak szeretik, értenek is hozzá. Az a pár, amelyik előttünk halad, minden szemközt jövő kutyára megteszi a maga megjegyzését. Megbeszélik a kutya „hibáját”, mint ahogy nők szokták a barátnőikét, ismerőseikét.- Ennek a spanyol kutyának nem elég leffegő a füle - halljuk -, ez a patkányfogó csúnyán jár.- Látod, milyen mélyült a háta annak a nagy, fehér kuvasznak? - kérdi a férfi. - Pedig kár érte, mert egyébként remek állat volna.

— Kedves ez a kis uszkár, de nem tiszta faj, fogadjunk, hogy nem tiszta faj. Mindenesetre elhisszük neki fogadás nélkül is, mert nyilvánvalóan nem értünk hozzá úgy, mint ő.

Rövidesen azt is megtudjuk, melyik a legszebb kalapácsfejű az egész sétányon, milyennek kellene lenni a tökéletes puminak, s megismerkedünk egy vöröses szőrű, egészen újfajta skót állatkával, amelyikből - mint ezúttal értesülünk - alig van néhány az egész országban.

Kétszer végigsétáltunk a Bástyasétányon, s tökéletes kutyaszakértők lettünk.

Azóta valahány kutyát látunk, nyomban a hibáját vesszük észre először. Kár.- Oáááoáhá - ásít a körúton fényes délben egy úrihölgy. - Oááoáhá. - Másodszor már a száját is veregeti hozzá, hogy jobban hangozzék. Akkorára tátotta a száját, mintha el akarta volna nyelni az egész körutat. Amellett sehogy sem illett hozzá ez az utcai ásítás. Finom volt, csinos, kecses.

Bizonyára nem alhatta ki magát az éjszaka, és most egy percre teljesen megfeledkezett arról, hogy hol is van voltaképpen.

Mindenki, aki látja, elnézően mosolyog rajta.

378