Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Körkép

A

z őszi alkonyatban gépkocsik robognak az Operaház elé. A gyalogosok is sietnek. Nemsokára kezdődik a díszelőadás. Egyszerre pompás, fényezett hintó vágtat elő, két ágaskodó paripával, s a sötétkék, párnázott ülésre egy kecses női fej s egy finom, őszbe vegyült férfifej támaszkodik. Olyan ez a kép, mintha huszonöt évvel ezelőtt rajzolta volna valami regényes festő. A lovak megbokrosodtak a sok tülköléstől. Nagyon tüzesek. A helyzet már-már kezd veszedelmessé válni. Egy pillanat, és elragadják a hintót. Az emberek kiáltoznak, rendőrök futnak arrafelé.

Ebben a pillanatban azonban a gyalogjáróról magas, karcsú dáma ugrik az úttestre, s fehér kesztyűs kezének egyetlen rántásával megfékezi a vadul ficánkoló lovakat. Látszik, hogy ért a lovakhoz, s nem először csinál ilyesmit. A lovak érzik az „erős kezet”, s prüszkölve megállanak.

Ámulva nézzük. Hát ilyesmi is van még? Nem is a huszonöt évvel ezelőtti kor, hanem Jókai regényalakjai jutnak eszünkbe. „A magas, karcsú, fehér kesztyűs hölgy, aki egyetlen rántással megfékezi a tüzes, vad lovakat.”

Az egész csak néhány másodpercig tart, a kocsiban ülők kilibbennek, s va- lamennyiüket elnyeli a Dalszínház nemesen barokk előcsarnoka. De egy pillanatra a régmúlt időklehelete csapott meg bennünket. Bevalljuk: szép volt.

Kér fiatal lány ül a villamoson egymás mellett. Valami könyvbe dugják fejüket mind a ketten. A két ifjú fej szinte egybeolvad, olyan figyelmes érdeklődéssel olvasnak. Egyszerre ugyanabban a pillanatban mind a ketten elkezdenek hahotázni. Úgy nevetnek, hogy csorog a könnyük, s egymásra dőlnek a nagy kacagásban. Néha sikogatnak is, s bizonyos, hogy szúrja a derekukat ez a sustorgó, bugyborékoló, fuldokló nevetés. Az egész kocsi mosolyogva nézi őket. Akadnak olyanok is, akik bár mosolyognak, azért rosszallóan csóválják a fejüket.

Szemközt ülünk velük, s őszinte kíváncsiság fog el, hogy megtudjuk, mi az, amin ilyen jókedvűen kacagnak.

Általában nem érdektelen megtudni, min mulat az ifjúság, s mi az, ami a mai nemzedék nevetőizmait működésbe hozza. Lopva odapislantunk. Mélyen elcsodálkozva olvassuk a könyv címét: „Bűn és bűnhődés.” Ezen haho329