Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

tüzes, fiatal lóra. Ö a ma gyermeke. Megszokta, hogy rohanó versenygépeknek kell kitérnie nap nap után.- Hadd kiabáljon a kocsis, mi őneki [egy] ilyen alkalmatosság, egyetlen ujjával félrelöki - ő így gondolja.

De tévedett, mert a kis könnyű jármű nekilódult és elütötte. Ott fetreng szegényke a sáros úttesten tépett ruhában, összezúzott karral. Még szerencse, hogy nagyobb baj nem támadt.

Ez a fiatal lány a maga kárán tanulta meg, hogy tisztelni kell a múltat.

A kisfiúval ingerkedik a vendég.-Add nekem a kutyádat - mondja-, én pedig neked adom érte a gépkocsimat.- Nem adom - felel határozottan a kicsike.- Nem adod a kutyát egy autóért? - álmélkodik a felnőtt a válaszon. - Miért?- Azért - vágja ki a fiúcska a döntő érvet -, mert az én kutyámnak lesz kiskutyája, de a maga autójának nem lesz kisautója.

1934. augusztus 25., szombat, 8. old.

Körkép

V

ihar előtti, fülledt nap. Valami titokzatos déli szél már napok óta bujkál a lombok között. Sirokkó. Lenn, az Adriai-tenger partján azt vallják, hogy ilyen időben minden kimondott szó csak félig számít, csak félig esik a latba. Nem szabad egészen komolyan venni. Nálunk még nem hirdetik ezt ilyen nyíltan, de azért már sokan sejtik az összefüggést kedélyállapotuk s a baljós déli szél között, s nem szégyellik bevallani, hogy ilyenkor nem egészen urai önmaguknak, és nagy mértékben ki vannak szolgáltatva a vak természet játékának.

319