Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

A lányok beleszagolnak a vízbe, s elfintorítják az orrukat. Egyik belekóstol, de tüstént ki is köpi.- No, csak igyák maguk - mondják mélységes megvetéssel. - Mink már inkább csak sört iszunk. Nem bánjuk, ha megvénülünk is tőle.

Könnyen beszélnek. Mindegyik innen van a húszon.

Vasárnap esténként a villamosok szorongásig megtelnek a kirándulásból hazatérőkkel. Kora hajnalban indultak útnak ezek az emberek, s késő este van, mire hazatérnek. Azt hinné az ember, hogy holtra fáradtak. De nem. Ahány villamos csak jön a budai oldalról, abban mindegyikben dalolnak, citerálnak sőt táncolnak is. Alig férni, olyan sokan vannak a kocsiban, de azért a táncolóknak mindenki szorít egy kis helyet a középen. Két-három táncoló pár is akad mindegyikben. Senki se veszi zokon. Nem bántja őket a kalauz sem, sem pedig az ellenőr. Olyanok ezek a vasárnap esti kocsik, mint fölvirágzott, mozgó mulatóhelyek. Van még fiatalság a világon, s a vidámság sem pusztult ki egészen.

Gyászruhás nő, habfehérre fürdetett selyempincsit cibál maga után pórázon. A kutya hátán hatalmas, feketeselyem-gyászcsokor pompázik. Csaknem akkora a fekete szalagcsokor, mint maga az egész kutyuska. O is gyászba van öltözve, akárcsak úrnője. De nem kelt gyászos hatást. Inkább kissé nevetségeset.

Mostanában sok vidéki jár Budapesten. Megfigyeltük, hogy a falusi lányok, menyecskék órák hosszat ácsorognak népművészeti kirakatok előtt. Az érdekli őket legjobban. A rövid egy-két nap alatt, amíg a fővárosban vannak is „hazai” levegőt akarnak szívni. Apróra megnézegetnek, megbírál- gatnak minden öltést, minden színt és vonalat. Itt ők „otthon” vannak. Ez az ő területük. Ebben legalább nem nézhetik le őket a „pestiek”.

1934. június 29., péntek, 8. old.

305