Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

A kocsi közönsége részvéttel nézi. Már nem látszik sem zárkózottnak, sem gőgösnek. Csak szenvedő embernek. Némán lehajtja fejét.

A magas ház tetején a cserepes dolgozik veszélyes helyzetében.

A nyolcéves Pista nézi-nézi egy darabig, majd így szól édesanyjához.- Mondd, anyukám, ha ez most innen leesnék, ennek is hat gyereke maradna?- De hogy jut ez az eszedbe, Pista, miért kérdezed ezt? - kérdi az édesanyja.- Csak azért - felel Pista -, mert mindig azt hallottam, hogy ha valakit szerencsétlenség ért, akkor hat gyereke maradt.

A villamostársaság újságok útján közölte a közönséggel, hogy az, aki kissza- kasszal akar utazni, legokosabban teszi, ha bal kezében tartja a kisszakasz érmét, és úgy dobja be a gyűjtőperselybe.

Megfigyeltünk vagy tíz kocsit a körúton, a legforgalmasabb időben. Mindenki a jobb kezében tartotta az érmét, s úgy, félig kifordított testtel, visszafelé dobta be a perselybe, olyanformán, mintha valaki a jobb kezével vakarná meg a bal fülét. Mindössze egyetlen munkásember szállt föl „szabályszerűen” a kocsira, és dobta be bal kezével a pénzecskét.

Bizonyára olyan gyárban dolgozik, ahol a Taylor-rendszer szerint végzik a munkát.

1934. május 13., vasárnap, 7. old.

302