Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
Pesti utca A Belvárosban a Ferenciek tere is egyike azoknak a helyeknek, ahol galambok tanyáznak. Tavaszias napsütésben valósággal a velencei Szent Márkus teret idézi emlékünkbe ez a látvány. Amikor a Ferenciek templomában elharangozzák a delet, sorra jönnek a galambok pártfogói. Először fiatal lány érkezik. Két szőke hajfonata vállát veri. Papírtölcsérből tiszta búzát szór a galamboknak. A galambok már ismerik, mind köréje röppennek, s szedegetik a magot. Utána öreg nénike vörös tengeriszemeket szór közibük. Ezt is szépen elfogyasztják. Majd dajka jön, talpig fehérbe öltöztetett aranyos kisbabával. Ok sárga köles-szemeket hajigáinak szét marokkal. A baba jobban fél a galamboktól, mint azok őtőle. Munkásember a déli kenyérmaradékát morzsálja szét közöttük. Majd ismét nagyszemű, sárga kukoricát hoz egy fiatalasszony. Öreg úr a kabátja zsebéből markolássza ki a galambcsemegét. Két-három óra hosszán át így etetik - néha többen is egyszerre - a Ferenciek téri galambokat, s azok - szegénykék - már röpülni is alig bírnak a kövérségtől. Arra gondolunk, hogy mindig, mindenütt, még ebben is az a nagyon emberi tulajdonság fejeződik ki, hogy annak szívesebben adunk, akinek már amúgy is van. A jól táplált, ápolt gyerekeket még idegenek is csokoládéval tömik, s a szegény kültelki galambokra senkise gondol. A négyéves Magdival ingerkedik a boltos, hogy adja oda testvérkéjét, aki most született, kap érte egy narancsot.- Tudja mit - felel az értelmes kislány -, adja ide most a narancsot és ha megint születik testvérem, azt odaadom. Budapest milliós nagyváros. Székesfőváros. Megvan a maga egyéni jellege. Egyenlő önmagával. Páratlan és egyetlen a maga nemében, s egy-egy részéről el lehet mondani, hogy sehol a világon nem képzelhető el másutt, csak itten. De ezen az egységen belül vannak különböző részei, melyek más 297
