Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
A fogfájósok valamennyien megbotránkozva rezzennek föl kábultságuk- ból. Ez már mégsem illik, cukrot ropogtatni a fogorvos várószobájában. Valósággal szemérmetlenség. A botránykoztató fiatal lány pedig nem törődik semmivel és senkivel a világon, a gondtalan fiatalság mohóságával rágja-ropogtatja tovább a cukrot. Mit bánja ő a következményeket. Mit gondol ő a jövővel. Egyik foga lyukas egy kicsit. Hát aztán. A többi harmincegy ép és egészséges. Majd húsz év múlva ő is föl fog háborodni, ha egy akkori fiatal lány a fogorvosnál cukrot ropogtat. Addig ő maga még sok-sok cukrot megrág ebben az életben a fogorvosnál és egyebütt ... 1934. április 7, szombat, 8. old. Pesti utca A z utcakövön szakadt ruhájú emberül. Más időkben munkásnak tisz- telnők. Ma munkanélkülinek kell hinnünk. Térdén kiterítve újság, és elmélyedve olvas. Úrinő libben arra, magas sarkú cipőben, selyemharisnyában, tavaszias bundában. Kezén fehér bőrkesztyű. Egyik is, másik is jellegzetesen nagyvárosias jelenség. Minden nagyvárosban megtalálható a munkanélküli s a divatosan öltözött dáma. Semmi meglepő nincs benne. A meglepő az, hogy az úrinő most ösztönösen megáll az újságolvasó háta megett, s annak a vállán keresztül olvasni kezdi az újságot. Sokáig áll ott. A lapozást is megvárja. Párizsi életkép - festők ecsetjére való kép - a pesti utcán. A társaskocsira sokáig kell várni. Végre jön. Egy úr fölszáll a megállónál, és dohogva mondja: „Legalább tizenöt perce várok magukra. Mégiscsak disznóság.” 292