Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Háromesztendős kislány. Mélyen elmerülve ül zsámolyán egy sarokban.- Mi lelt, baba? Miért ülsz ilyen komolyan? Mire gondolsz? - faggatják. -Várj csak, hagyj békén - mondja. - Bújócskát játszok. Eldugtam a babámat, s most várok, amíg elfelejtem, hogy hová dugtam. Ha már elfelejtettem, akkor megkeresem.

Mennyire bevilágít a gyermeki lélek működésébe ez a kisjáték. A képzelet megváltoztatja a valóság képét.

1933. december 22., péntek, 7. old.

K

etten szemközt haladnak egymás felé a járdaszegélyen. Egyik nyurga, tizenhét-tizennyolc éves fiatalember, mélyen szemébe húzott kalappal, másik csinos tizennégy-tizenöt éves leányka, félre csapott svájcisapkában, nyakát verdeső barna fürtökkel.

Az aszfaltos járdaszegély keskeny. Egy ember is csak úgy mehet rajta, ha egyik lábát mindig a másik elé rakja.

Valamelyiküknek ki kell térnie.

Csakhogy úgy látszik, valami zavar támadt, mert mindketten makacsul megállnak egymással szemközt, s egyik sem hajlandó engedni.

Kamaszos babonaságból lépegetnek pont a járdaszegélyen, s mindketten azt hiszik, baj történnék, ha a kitűzött útvonalat akár csak egy lépéssel is megbolygatnák.

Pár pillanatig farkasszemet néznek egymással, majd a kislány - aki hamarabb megérezte a helyzet fonákságát - egyik lábával kilépett, s helyet akart cserélni a fiúval. Lépés közben azonban egyensúlyát vesztette, imbolygóit, ellenfelébe kapaszkodott, s egy pillanat múlva mindketten a kocsiút szélén fölhalmozott hatalmas hóbuckában kapálóztak.

A fiú vérvörös arccal mászott kifelé. Szégyellte magát. A lány arca is lángvörös volt, de vidáman nevetett.

263