Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

- Kinek a kislánya vagy te, mi az apád és hol van? - fakad ki végre dühösen az idegen úr.- Rendőr - felel a kislány angyalian mosolyogva. - Ott áll a sarkon. Ide hívjam?

Láttuk az utcán, amint egy úr kivette szájából a fogsorát, s a mellényzsebébe tette.

Láttunk egy nőt, aki egyik kezén fekete, másikon barna színű kesztyűt viselt.

Láttuk, amint a társaskocsiban egy süldő lány lehúzta a lábáról az egyik cipőjét, s a jobb nagyujj környékén körömollójával egy kétpengős nagyságú darabot kinyírt a bőrből, majd az így megoperált cipőt újra fölhúzta a lábára.

Láttuk, hogy egy úr megcsókolt egy szemközt jövő fiatal hölgyet, majd egyetlen üdvözlő, köszönő vagy bármiféle szó nélkül folytatta útját. A fiatal hölgy szemrebbenés nélkül tűrte a csókot, s odábbállt. Mindketten úgy tettek, mitha most először és utoljára látnák egymást. Nem hittük el.

Budapesten a legtöbb ház kapualjában nyomtatott tábla figyelmeztet arra, hogy ott „a házalás és kintornázás tilos”. A kintorna már a múlté, az adásvevést régesrég apróhirdetések útján intézik el az emberek, a szegényeket pedig többnyire a szegénygondozó hivatalok elégítik ki. A kifüggesztett táblák tehát időszerűtlenek, fölöslegesek.

Újabban épült házakban már nem is igen látni ilyen szövegű táblát. Helyette ez a fölírás ékeskedik: „Ebben a házban gyermekeknek tilos játszani.” Valamit csak el kell tiltani.-1.

1933. október 13., péntek, 6. oki.

244