Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

A rendőrfőnök maga elé vezettette az éjszakai csöndháborításért bekísért angol tengerészt.- Nem szégyenli magát idegen létére ekkora zenebonát csapni? — kérdezte tőle, szigorúan.

Az angol fiú eleinte szólni se tudott.- Én idegen vagyok? - méltatlankodott később. - Kikérem magamnak. Én angol vagyok. Én sehol se vagyok idegen - mondta nyugodtan, mélységes önérzettel.

1933. július 21., péntek, 7. old.

Pesti utca

P

annika hároméves. Pesti bérpalotában, kőházak között nőtt föl ekkorára. Legtávolabbi kirándulása ez ideig a dunaparti sétány volt.

A napokban falura vitték, erdő mellé, nyaralni. Este fáradtan aludt el. De kora hajnalban már kinyitotta fekete szemét.-Anyu, anyu, a rádió - ébresztette föl édesanyját lelkendezve.

Odakünn teli torokkal csattogott a madárdalos erdő.

Pannika először hallott „igazi” madárcsiripelést.

Az uszodapart fövenyén idősebb hölgy ül fürdőruhában, s szorgalmasan horgol egy pár divatos-lyukacsos fehér kesztyűt.

Csitri fruska sebesen odaszól az ismeretlen nőnek:-Jaj de szép ez a kesztyű. Úgy kellene nekem is egy pár. Mennyiért horgolna nekem a néni?

A hölgy ráemeli a ma gyermekére finom, fáradt szemét, s csöndesen csak ennyit mond:- Pénzért nem horgolok, fiam. De cserébe nagyon szívesen. Ha van egy László Fülöp festménye, örömest elcserélem érte. Műgyűjtő vagyok.

229