Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

Zeke Gyula: A Pesti Hírlap "Pesti utca" című sorozata és a hozzá csatlakozó szövegek szerzőségéről

ben is — mindig egyes szám első személy­ben szól hozzánk. Evvel szemben minden neki tulajdonítható betűjegyes, illetve név­telen szövegben többes szám első személy­ben beszél. Ezen sem lepődhetünk meg. A rejtőzködést ő kedvére való játéknak te­kinthette, a fejedelmi többes igealakot a kortárs olvasó pedig alázatos gesztusként fogadhatta: ez itt a lap hangja. Következe­tes alkalmazása mindenesetre elkülöníti szövegeit a lap többi állandó munkatársa - Farkas Imre, Harsányi Zsolt, Kálmán Imre, Márkus László és mások - névtelen vagy betűjegyes írásaitól, amelyek szerzői általá­ban egyes szám első személyben szólaltak meg. A többes szám első személyű megszó­lalás a „Pesti utca” sorozat és a hozzá csat­lakozó szövegek esetében így paradox mó­don maga is az ő szerzőségét valószínűsítő nyelvi elemmé lép elő. Ám emellett közvetlenül azonosítható nyelvi jegyek egész sora vall rá. A nyelv- használat tiszta magyarságára kényesen ügyelő szövegekben mutatóba is alig talá­lunk akkor idegennek számító szavakat. Az egyik bájos történetben (33. 01. 11/1.) még a Pesti Hírlap Nyelvőre is előkerül, amelynek megszületésében és összeállítá­sában Kosztolányinak döntő szerepe volt." Figyelemre méltó, milyen tudatosan ügyel a magyarban gyakori e hang kerülésére. Ahol a nyelv lehetőséget ad rá, így jellemző módon a fel igekötő esetében, azt követke­zetesen föl alakban használja. (Ha mégsem, h A Pesti Hírlap Nyelvőre. Szerk.: Kosztolányi Dezső. Budapest, 1933, Légrády Testvérek, 224. old. Kosztolányi bevezető szövege ráadásul egy további fontos bizonyítékot tartalmaz a jelen kötet egyik névtelen írásának {Hó... hó... hó... 1931.01. akkor épp azért, mert az adott magánhang­zó-sor vegyes képlete az e hang megtartá­sával áll elő!) Ha archaizál, azt is következetesen teszi. A menniük, látniuk tí­pusú igealakok helyett rendre a menniük, látniok régies alakjait hozza. A gyakorta használt utóbb szó - miként a neve alatt megjelent írásokban - nála mindig azt je­lenti: legutóbb, a legutóbbi alkalommal, az egy­szerre pedig: hirtelen, egyszer csak. Nem egy alkalommal találkozunk kedves délszaki jel­zőjével, s szintén egyedi határozószóit - annakelőtte, minekelőtte, odább - is sokszor vi­szontlátjuk. A maguk helyén olykor felbuk­kannak hasonlíthatatlanul egyéni igei kap­csolata és igéi, a szemére lobbantja, az ámolyog, a valamilyennek rémlik vagy tetszik, jelen idő egyes szám harmadik személyben pedig az 1-végződésű alakok z-re való tőhangcseréje: lóbálja helyett lóbázza, tele­fonál helyett telefonoz stb. Rendre archaizál az állnak igealak használatakor: állanak, s az egyes szám harmadik személyű igékét fel­tételes módban gyakorta látja el az ugyan­csak régies ik-végződéssel: telhetik, megeshe- tik. Gyönyörűséggel tart magánál itt is, amott is egy-egy (olykor három tagú) allite- ráció, vagy prózába szórt belső rím. Csupa olyan nyelvi jegy, ismétlem, amelyek - a beszédhelyzet említett különbözésétől el­tekintve - az érett Kosztolányi névvel meg­jelent publicisztikáját is jellemzik. Mondat­fűzésének ritmusa, jellegzetes képzettársí­tásai pedig már a szerzősége melletti legfon­11.) szerzőségére nézve: „az angolok a havat mély-nek látják, meri felülről nézik, mi magas-nak, mert alulról nézzük” - írja ott (6. old.) Az észrevételt e szöveg negyedik tételében fejti ki első ízben. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom