Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Végül megsokallta a dolgot. Kijelentette csökönyös látogatójának, hogy legalább három hónapig be ne tegye hozzá a lábát, „látni sem akarja”.

Néhány nap múlva a rendelőórán, amikor a tanár kinyitja a várószoba ajtaját, hogy betegeit egyenként bebocsássa, észreveszi egyik sarokban a „kitiltott” beteget.

A tanár dühösen eléje lép, és indulatosan így szól hozzá:- Gyorsan ide azt a húsz pengőt, és alászolgája.

Ez a gyógymód hatásosnak bizonyult. A „beteg” legalább félévig nem mutatkozott.

Gyakran láthatjuk az utcán, hogy felnőtt emberek magukban beszélnek. Manapság különösen sok furcsa alak bukkan elénk. Már semmin se lepődünk meg.

A napokban láttunk az utcán egy csinosan öltözött, gondosan fésült fiatal hölgyet, aki egész jelenetet játszott el önmagában.

Párbeszédet folytatott egyedül. Mozdulatokkal is kísérte szavait. Nem volt zilált, nem volt nyugtalanító külsejű, mégis megbolygatta az utca nyugalmát.

Ki tudja, mi lakozott a lelkében?

Már az iskolában is tanultuk, hogy a külszín csal.

Vidéken mostanság voltak a sorozások.

Egyik városkában, vizsgálat közben, az orvos katonásan rákiabál a tanyasi legényre:- Emelje föl a lábát.

A legény „vigyázz”-ba vágja magát, az orvosra bámul s ezt megkérdezi:- Mind a kettőt?- Ha tudja - felel az orvos nyugodtan.

1932. november 23., szerda, 6. old.

185