Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
Kisgyerek játékkocsit tologat a sétatéren. A játékkocsiban, csipkés párnán, selyempaplanka alatt nem holmi csinos hajasbaba szundikál, hanem csúf, szőrös, toprongyos majombábú fekszik. A kicsike szeretettel simogatja-takargatja a torz figurát. Példát ad a nagyoknak arra, hogy nemcsak a szépet, a díszeset, a mutatósat lehet szeretni, dédelgetni. Alkonyatkor öreg, pödrött bajszú magyar odatámasztja létráját a gázlámpához, tempósan fölmászik, megtisztítja az üvegeket, meggyújtja a lámpást. Valahonnan, az egyik kacskaringós utcácskából szénával rakott, vendégoldalas szekér döcög elő, majd hintó robog és előz. A fekete, fényes szőrű lovak prüszkölnek, ágaskodnak. A magas bakon magyar ruhás kocsis, figye- gő szalagos kalapban, ostorával félrehajtja az útjába került virágzó hársfaágat. Megdörzsöljük a szemünket. Micsoda évszámot is írunk mostan, és hol is vagyunk? ATabánban vagyunk, néhány lépésnyire a Belvárostól, a cégérfényektől, a bömbölő gépkocsiktól, a benzin- és olajbűztől, a koromtól és a füsttől ... 1932. július 26., kedd, 9. old. Pesti utca H a az aszfalton fogvájót látunk, ösztönösen fölveszünk belőle egy-kettőt, játszunk vele, szájunkba vesszük, tördeljük. Akad olyan, aki harminc-negyven fogvájót is elhasznál egy ültében. Láttunk egy kérgetőt, aki miután a nyári vendéglő tornácán vacsorázó társaság minden egyes tagjától pénzt kapott, végül egy hirtelen mozdulattal a fogvájótartóhoz nyúlt, s kivett belőle néhány szálat. Nem bírt ellenállni a csábításnak. 164
