Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

nadrágot visel, se harisnya, se cipő nincs a lábán, se kalap a fején. Hosszú, drótszálú haja hátul kontyocskába van csavarva. Rajongó, lázas a szeme, s őszbevegyülő, kusza Krisztus-szakállt visel. Affél hibbant mezítlábas apostol. Minden világvárosban akad néhány. Semmi különös nincs benne. A különös az, hogy egyetlen nő vagy férfi, egyetlen gyermek sem fordul utána. Ha közfeltűnést akar kelteni, célját nem érte el. Nehéz manapság olyasmit kitalálni, amivel „föl lehet tűnni”.

Divatos pumi kutyát húz szíjon maga után divatosan öltözött úrnője. A ku- tyus alig vánszorog. Két hátulsó lába szakszerűen be van kötözve-pólyálva. A hölgy' azonban siet, s minden kímélet nélkül ráncigálja maga után a szegény állatot. Rossz mamákra gondolunk, akik éppen így húzzák-cibálják aprókat lépő, fáradt kisgyermeküket.

Egy kisebbfajta gépkocsi megrekedt az úttesten. Hiába nógatta a vezetője, csak nem akart megindulni. Nem marad más hátra, be kell tolni valamelyik javítóműhelybe. Egy óra volt. Az iskolából jöttek ki a diákok. Egyszeriben húszán is ott termettek, segítettek tolni a gépkocsit. Könyvestáskáikat hátukra kapták, vagy berakták az ülésre, s minden erejükből nekifeszültek a kocsinak.

A gyalogjáróról egy mama megadóan sóhajtott föl:- Hogy buzgólkodnak. Bezzeg csak odahaza kellene valamit segíteniük parancsszóra, hogy fölhúznák az orrukat.

Kislányok labdáznak az Andrássy-úton. A labdát tarka recehálójában dobál- gatják egymásnak. Egyikőjük azonban jó magasra hajította föl, s a receháló fönnakadt egy fa ágán. Mit lehet tenni? A kislányok fölbámulnak az ágra. Igézik a labdát, hátha lejön magától. Ok még kissé varázsló korszakban élnek. Hisznek vágyaik minden akadályt lebíró hatalmában. A labda mégsem jön le. Makacsul himbálódzik a magas ágon. Lassan csoportosulás támad körülöttük. Férfiak ugrálnak fölfelé, nyújtogatják karjukat. Nem érik föl az ágat. A szemközti csemegésboltból kihozzák a redőnyhúzó póznát. Az sem elég magas. Most másik boltból, házisapkában, mosolygó öregúr lép ki, vállán hatalmas létrát cipel. A fához támasztja, fölmászik, s most a

144