Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

tározott helyről. A kitűnő írót azonban hiába várták, nem jött. Keresték szállójában. Korareggel hirtelen elutazott repülőgépen. A vendéglátók egy­másra meredtek. Mi történhetett vele? Előkelő családhoz volt vacsorára híva. Csak nem érte valami sérelem? Másnap sürgős levél érkezett az írótól, s ez mindent megmagyarázott.- Bocsánatot kérek hirtelen és illetlen távozásomért - írta egyik hölgyis­merősének - de este vacsoránál bejött az ebédlőbe egy rettentő nagy, lom­pos, cafatos juhászkutya. A ház úrnője - saját állítása szerint - valahol a bu­dai hegyekben szedte föl gépkocsijára. A kutya rámvicsorította a fogát. Én ideges ember vagyok. Félek a kutyától, s azt következtettem, ha önök­nél úriházakban a vacsoránál ilyen vadállatok fogadják az embert, mi várhat rám a pusztán? Korareggel tehát repülőgépre ültem, Bécsbe repültem. In­nen egyenesen hazamegyek Londonba. Még egyszer bocsánatot kérek. Azóta abban az úriházban sohasem engedik be a kutyát az ebédlőbe, ha vendég érkezik. Mennyi furcsa alakot lát az ember egy félórai sétaútján. A festő vázlat­könyvébe rajzolná, a fényképész lefényképezné, az író pár szóval rögzíti meg. A Rákóczi úton falusi atyafi bandukol csizmában. Feje fölé tarka-csí­kos, piros esernyőt feszít a szemerkélő eső ellen. Olyant és akkorát, ami­lyent és amekkorát falusi vásárokon feszítenek ki az árusok árujuk fölé. Csaknem az egész gyalogjárót elfoglalja esernyőjével. Mindenki kitér elő­le, mindenki megmosolyogja. O megy-megy rendületlenül. Talán Szent Péter esernyőjét viszi. A Petőfi-szobor előtt négyéves, göndörfürtű, szöszke kisfiú ácsorog huszár­sipkában, karddal oldalán, sarkantyúval lábán. Vékony nyakacskáját erőlköd­ve mereszti fölfelé a szoborra. Valamivel nincs kibékülve. Ugyanis kis agyá­ban a huszár és Petőfi összegabalyodott, összekeveredett egymással.- Nincs is csákója - mondja csalódottan. - És kardja sincsen neki. De van bajúsza és szakálla - vigasztalja meg önmagát. Kibékül Petőfivel. Mégis csak huszár lehetett Petőfi, ha bajúsza is van meg szakálla is. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom