Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

Esti Kornél Ötödik fejezet, melyben egyetlen hétköznapjának, 1909. szeptember 10-ének mozgalmas és tanulságos leírása foglaltatik, s megelevenítiaz az idő, mikor még I. Ferenc József ült a trónon, és Budapest kávéházaiban csak különböző irányokhoz, iskolákhoz szító modern költők tanyáztak (Részlet) A kávéház - az ebédszünet alatt - csöndes volt, elhagyatott. Takarító­asszonyok jártak ide-oda, seprűkkel, rocskákkal, törölgették a márvány- asztalokat. Elkésett reggeli kávézók fizettek. Egy cingár artista haladt át a hölgyszalonon. Pörkölték a délutáni kávét. Aromája megcsiklandozta orrukat. Fönn a karzat, a csavart, aranyozott barokk oszlopaival, mint egy buddhista templom, várni látszott valamit. Itt telepedtek le, a törzsasztalukhoz. Először is anyagi ügyeiket igyekez­tek rendezni. Kaniczkynak tizenhat fillérje volt, Sárkánynak harminc. Esti­nek egy korona négy fillérje. Kevés, hogy megvívhassák a mai csatát. Sárkánynak, akinek a legnagyobb kilátása volt a mai napon, mert megírta versét, odaintette a délelőtti fizetőt, leolvastatott vele húsz Princeszászt, feketét rendelt, aztán megmutatva kéziratát, melyet ma délután háromkor, de legkésőbb este hat és hét között eladhat a Fületlennek, tíz koronát kért tőle kölcsön. A fizető megadóan eléje tette az összeget. Esti dupla feketét rendelt. Kaniczky szódabikarbónát, vizet, kutyanyelvet. A szódabikarbónát bevette. Lassanként, csupa szórakozottságból, meg­iszogatta az előtte álló három pohár vizet, noha egyikbe Esti beleverte a cigarettája hamvát. Krokit kezdett írni, hogy pénze legyen. Hirtelen fölug­rott, a fejéhez kapott. Sürgősen telefonoznia kellett. Fényes homlokát 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom