Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

Pilvax

S

zerény kávéház volt. Feltűnés nélkül húzódott meg egy zugban, a zajtalan és előkelő Belvárosban. Százan és százan mentek el mellette, anélkül, hogy észrevették volna, pedig bőven hallottak róla a históriában és az irodalomtörténetben is. Lehet, sokan csak most tudják meg, hogy még élt. Mert gyámoltalanul tengette az életét, reklám és lárma nélkül. A márciusi láz annyira megviselte, hogy később már csak haldoklón, egy óra alatt aggastyán lett belőle, az asztalai, a kanalai és a porcelánneműi se voltak már közhasznú tárgyak, csak ereklyék és emlékek. Vasárnap délelőtt végleg bezárták. A budapesti ember, kinek háromszáz kávéháza van, érzékenyen búcsúzik ettől az egytől is. Nekrológot ír róla. Hiszen valósággal eltemették. Trikolórok lengettek a temetésén, egy kávés beszélt és cigányok muzsikáltak.

Két kasztból telt ki a közönsége. Reggelizni idejártak a régi buda- pesth-iek, podagrás öregurak és fogatlan nénik, kik németes fekete kalapban ültek itt, és édes, langyos kávét ittak, túrós bélest aprítva beléje. A pincér szinte zavartan állott a töpörödött múmiák előtt. Vajon a Hölgyfut ár-t hozza-e vagy a Honderű-1? Éjfél felé pedig a legfiatalabb budapestiek, a hangulatínyencek, a múltimádók zörögtek be, a rumtól és a színes szeszektől lángoló fejjel. Itt valóságos spiritiszta szeánszok folytak. Ha az ember leejtett egy kanalat, az ezüstcsengés messzire visszarengett és árnyakat rémítgetett. Egy pillanat alatt eltűntek az Auer-égők. Petróleumlángok ragyogtak az asztal fölött, melyen valaha Petőfi ugrált, s a füstös bolthajtások templommá tágultak. Egyszer egy tréfás társaság bevetődött ide március 15-én, s óriási kokárdákkal, izzó frázisokkal megismételte a forradalmi jelenetet, a drága, fiatalos élőképet ott a híres asztalon, a Petőfi-kép előtt. A kasszatündér és a pincérek csodálkozva nézték. Mintha a forradalomba zökkentek volna vissza, a fejükhöz kaptak. Ez a hely kicsit boszorkányos volt. Aki betette maga után az ajtót, úgy érezte, hogy ötven évvel megöregedett, be van zárva a csendbe, az idillbe, és vágyak, láthatatlan sodronyok feszülnek közte és a múlt között.

43