Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Zeke Gyula: "Budapest, itt éltem én!" Kosztolányi Dezső Pesten és Budán
hazaugrott, és ott is ugyanezt csinálta.”78 Rákja előrehaladtával, amikor már nem tudott beszélni, cédulákra írogatta széteső betűit a morfiumrévület egy-egy ritka szünetében. Az egyik ilyen papíron ez a két mondat állt: „Egy kávéházban voltam, egy kávéházban. Álmodtam?”77 Nyilvánosház, utca, villamos... Kissé sokat időztünk a kávéháznál, nem ok nélkül. Kosztolányi életének — és nem kevésbé: budapestiségének — fő edénye, szentélye volt az. Még néhány közlendőnk van azonban az anyag tagolásával kapcsolatban. Az Alakok fejezet nem véletlenül idézi meg Kosztolányi Pesti Hírlap-beYi 1926-ban induló, s utóbb, 1929-ben önálló kötetként is napvilágot látott sorozatát. Az itt közölt Cukrász-, Pincér-, Kalauz-, Koldus- és Rendőrhöz hasonlóan annak szinte minden alakja budapesti figurát hoz közel. Külön szót érdemel még a Kis bordély ház című vers, amely nem jelent meg Kosztolányi életében, s a későbbi olvasók is csak a Réz Pál féle életműsorozat Összes versei második kötetében, 1984-ben találkozhattak vele. A magyarországi — s benne a fővárosi — prostitúció történetének feltárásában ma is az első komolyabb lépés megtételére várunk, a vers ezért poétikai értékétől eltekintve is fontos a számunkra. 76 Borsody Bevilaqua Béla: A Víziváros. Budapest, 2005, Budapesti Városvédő Egyesület - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 143, old. 77 KÍ, 291. old. 76 A számos - jórészt itt is olvasható - ide vonatkozó vers kétségkívül személyes tapasztalaton alapuló Kosztolányi az akkor szokásszerű kezdetektől élete végéig járt nyilvánosházba. A ránk maradt írásos bizonyítékok78 nem csupán egyértelműek, de egy más alkalommal külön figyelmet is érdemelnének. Itt csupán Schöpflin Aladár pár mondatát idézem, amelyek a fiatal Kosztolányi alakjára is éles fényt vetítenek: „Emlékszem rá, mikor mint egészen fiatal költő, először hozott hozzám verseket. Akkor is mindig nyugtalan volt, mindig sietett, gyors, hosszú lépésekkel járt, ha valahol leült, nem tudott veszteg maradni, izgatottan beszélt, a ruházatán meglátszott, hogy csak úgy magára dobálta. Akkor még a fiatal írók bohémeskedő életét élte, végeérhetetlen vitákkal eltelt kávéházi éjszakák, nappali alvások, mértéktelen fekete-kávék, szerelmi vágyainak lehető legegyszerűbb kielégítése közben.”79 Az Utcaképek fejezet itt tágasnak mutatkozik, ám a felvett szövegek mögött az életmű ismert részében is további számos írás áll, amelyekben a különféle várostörténeti (társadalmi, városépítészeti, tárgyi stb.) elemek nem bizonyultak elegendően átütőnek ahhoz, hogy a teljes írást vagy annak akár valamely részletét közölhessük e helyt. Mindez persze nem véletlen. Szoros kapcsolatban áll Kosztolányi - föntebb már felvillantott — írói alkatával, amelyben az öröm és a tragikum, valamint a személyiség és a társadalom lélektani alapjai és szövevépasszusai mellett mindenekelőtt a már idézett, oly becses 1933—1934-es napló nyilvánosházi feljegyzéseire utalhatunk {NL, 819., 828., 829., 832., 834., 836. és 843. old.) 79 Schöpflin Aladár: Két élet. Nyugat. 1938. július, 59-60. old. 36
