Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Zeke Gyula: "Budapest, itt éltem én!" Kosztolányi Dezső Pesten és Budán
van és hamu. Ez a két jelkép úgy emlékeztet ősi mivoltomra és leendő sorsomra, mint egy szerzetest. Tudom, hogy szenvedély rabja vagyok. De nem akarok szabad lenni. Azt is tudom, hogy Sophokles nem cigarettázva írogatta tragédiáit, s hogy az ilyen babrálás inkább eltereli figyelmemet a munkától, mint összefogja. De nekem - így látszik - szükségem van az ellenőrzés lazítására, az önbírálat részleges kikapcsolására, a nikotin áldott részegségére ahhoz, hogy bátor legyek. Betegségem legszomorúbb szaka az az egy hónap volt, mikor eltiltottak a dohányzástól. Erről úgy tudnék beszélni, mint a hajótöröttek az éhezésükről és szomjazá- sukról. Hogy a cigaretta megrövidíti életemet? Kötve hiszem. Az, hogy lemondanék róla, talán csakugyan jót tenne testemnek, de ugyanannyit ártana lelkemnek, szellememnek, mely testemet kormányozza és élteti. Kiszámítottam tehát, hogy ilyen módon - folyton dohányozva is-nyerek körülbelül tíz évet, tíz hónapot, vagy tíz napot.”45 Ne csak a sorok elszánt iróniájára, önbeteljesítő próféciájára figyeljünk, de itt is a mámor, a részegség és a nikotin összekapcsolására. Kosztolányival a kávéházban A Harmos Ilona által említett arányeltolódást jól mutatja a kávéházi szöveghelyek eloszlása a levelezésben. Míg a világháború után mindössze négyszer, előtte huszonhárom alkalommal hoz szóba valamely 45 Dohányzás. Waldmann Iván dr. és Kosztolányi Dezső nyilatkozata. Esti Kurír, 1934. szeptember kávéházat. E szöveghelyek értékét növeli, hogy a cikkekben - könnyen érthető okokból - sosem nevezi meg a kávéházat, amelyről ír. (Az 1910-ben, az épület lebontásával megszűnő Pilvax az egyetlen kivétel.) Nem lesz tehát érdektelen, ha felidézzük némelyiket. Fönnmaradt levélben első ízben 1904 áprilisában említ kávéház- nevet. Csáthnak írja: „Tegnapelőtt az Akadémiai kávéházban Schmidt Jenőt hallgattam, ki igen nehéz s alapos tanulmányokat igénylő thémát fejtegetett két órán keresztül. A legérdekesebb s értékesebb ember, kit valaha láttam. Teljesen ősz, nagyon sovány, kiálló pofacsontokkal, előpittyedt ajkakkal. A hangja erős és érces. Ha keményen beszél: mennydörög. Egy okvetetlent, ki ellenvetést tett, a szó szoros értelmében agyonütött. Máskülönben szíves és előzékeny, sőt leereszkedő. A pincérekkel társalog; velem kezet fogott, mint a többi hallgatóival.”46 Nem az a figyelemre méltó, hogy a kortársaihoz - és frissen szerzett barátaihoz, Babitshoz, Juhász Gyulához - hasonlóan akkor Nietzsche-rajongó Kosztolányi Schmidt Jenő, a mára elfeledett nietzscheiánus- gnosztikus filozófus előadását hallgatja, hanem hogy ezt egy lipótvárosi nagykávéházban teheti meg. Ha a (pesti) kávéházzal bizonyosan nem első ízben találkozik is már itt, a hangja még a nagyvárossal, s annak szellemi kínálatával áhítatosan ismerkedő bölcsész-költőé e passzusban. Bennfentes, otthonos viszont a következő említés. A Babitsnak 1906 augusztus vége felé írott levelét zárja így: „A fekete éj 13.. 8. old. 46 Z./V, 24. old. 25
