Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

Kinyílott az idő. Ez a nagyralátó reménységek és oktalan várakozások ujjongó perce, emlék a legrégibb gyermekkorból és üzenet a legtávolabbi jövőnek. Nálam minden esztendőben ilyenkor jelentkezik, délután hat és hét között, az utcán. Azt érzem, hogy minden lehetséges. Azt érzem, hogy minden szép.

Gyönyörű is ez a sok minden: a járókelők szeszélyes összevisszasága, az ismeretlenek, akik máról holnapra ismerősökké, barátokká és szeretőkké lehetnek, a tárgyak, az áruk a kirakatokban, az ételek, a sonkák és a fügék halma, a nyakkendők kolibriszíne, ez a piros meg ez a kék, meg ez a lila, mely ide-oda száll és csicsereg, mint a madár a kalitkában, a fények, a hirdetőtüzek csillagai, s a könyvek, melyek megtanítanak majd bennünket olyasmire, amit eddig még nem tudtunk, és szigorú, rejtélyes zártságukban talán boldogságunk hétpecsétes titkát őrzik. Jaj, élni, élni, megismerni minden embert, szívünkre ölelni minden tárgyat, végigízlelni minden ételt, felkötni, megpróbálni minden nyakkendőt, imádni minden fényt, elolvasni minden könyvet, bírni és szeretni az egész világot.

Egy sötét és kétségbeesett tél után, amikor szárnyaid megtépázták és lenyesték, dalolj lelkem, és röpülj.

{Pesti Hírlap, 1934. április 8. - S, 184-185. old.)

243