Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Zeke Gyula: "Budapest, itt éltem én!" Kosztolányi Dezső Pesten és Budán
ráadásul a keresés hozama a befektetett munka mennyiségével fordított arányban fog csökkenni. Ha, mondjuk, az 1867 és 1949 közti (az egyszerűség kedvéért: polgári) korszakot nézzük, nem volt minden évnek ilyen gazdag a termése, ám a fönti számból jól látható, hogy akár egyetlen esztendő egy ember általi átvizsgálása is a képtelenség határát súrolja. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ezekből az adatokból is kitűnik, micsoda munkát végeztek a múlt századfordulót átölelő évtizedek nemzedékei. S nem csupán számítógép, de a húszas évek elejéig írógép nélkül is! Nem szerepel e kötetben Kosztolányi 1924. november 9-i írása, amelyben az újonnan vásárolt írógépén megtett első bizonytalan billentéseiről számol be.40 (Alább több szót is ejtünk róla: jelen alkalommal egy egész kötetre való budapesti vonatkozású írással sikerült gazdagítanunk az életművet, melyet Pesti utca címen e dupla szám második részeként vehet kezébe az olvasó.) Messze vagyunk tehát a teljességtől, másfelől viszont szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Az életmű feltárt részéből ugyanis nemigen kellett lemondanunk egyetlen szövegről sem. A szorosabb értelemben vett budapesti- ség szempontjának érvényesítése persze Kosztolányinál is aggályos. A nagyvárosi személyiség távlata, függetlensége és kifinomultsága szinte az egész életműben ott lüktet, s számtalan írásában - persze mindegyikben a műfaj törvényei szerint - tetten is érhető. Azonban a közvetlen és uralkodó tárgyszerűségtől, az utalásos és motívumszerű jelenléten vagy a puszta helyszínszerepen át, egészen a nagyvárosi légkör szövegszerűen nem megfogható lebegéséig vezet az út, így a döntéseim bizonyára sok esetben megkérdőjelezhetők. Kosztolányit önmagában nem izgatta semmi, csak az, amiben a létezés orgiasztikus boldogságát és avval szoros kapcsolatban álló eredendő tragikumát mutathatta fel. Ám ezt szinte mindenben képes volt meglátni és láttatni, így a „mellékesen” fölhalmozott - esetünkben: a legkülönfélébb jellegű várostörténeti - anyag mégis igen becses. Igaz ez még a persze egészen más mértékkel mérendő versek egy részére is. A Budai idill, A vicéné és a Piac címűekre utalhatok, amelyek város- és társadalomtörténeti hozama a poétikai erő fölébe kerekedik. Tizennyolc verset és hatvannyolc cikket hozok, szükségesnek mutatkozott ezért - de adta is magát - az anyag tematikus csoportokba sorolása. Öt ilyen kisebb fejezetet hoztam létre. Ám oktalanság volna túl komolyan venni az így szabott határokat. Többarcú- sága okán nem egy írás máshová is besorolható lett volna. (A kávéházi szövegek közé tett Szigorú koldus, a Pincér, a Régi pincér, a Közéleti kitűnőség, a Pesti pincér vagy a Tizenkét inggomb például az Ablkok fejezetbe is jól illeszkedne.) Emellett - amint azt alább alaposabban is bizonyítani igyekszem - minden tárgyi-tematikai alcsoport mögött további írások, bekezdések és utalások óriás hátországa terül el az életműben, elsősorban a publicisztikában és a versekben. 40 írógépen. Pesti Hírlap, 1924. november 9., 3-4. old.; H, 266-267. old. 23
