Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

Duna H ajnalban megyek haza, majdnem minden nap, gyalog, a hidakon, és nézem a vizet. Éjfél fél négy és hajnali négy közt, ebben az időben, amely se éjjel, se hajnal, alig akad járókelő a hídon. Ekkor figyelem a folyót. Körös-körül olyan csönd van, hogy az egyetlen zaj a jéggé merevedő hullá­mok csikorgása, a víz lármája, amelyet máskor elfojt a kocsizörgés, a nyári éj, a lombnesz, az ívlámpák fényében táncoló porszem, a legyek, a rovarok, a szitakötők muzsikája. Jégtáblák úsznak, lassú üvegzajjal. Koccanva ütődnek a hídpillérnek. A másik pillanatban alig látható karc cikázik rajtuk, mint mikor a tükörablakon végighúzza valaki a gyémántgyűrűjét. Lenn a meder­ben, a fizika törvényei szerint, hűl és erjed a kásás lé. Érdekes, hogy egyszerre milyen eleven kapcsolatba kerültünk a folyóval. Különben észre se vesszük. Pár hete nézik a pestiek a téli színjátékot, órák hosszáig, lustán, ábrándozó szenvedéllyel, akárcsak a parton heverő talián nyáron a tenger gyöngyözését, a kék vizet, amely durrogva és tajtékozva fröccsen eléje, mintha a természet minden pillanatban friss pezsgőt nyitogatna. Nem lehet elunni a kedves variációt. Játékossá tesz bennünket is, akik keveset játszunk. Régóta álldogálok itt, és mindig elhatározom, hogy még csak a legközelebbi jégtáblát várom meg. Havas prém, jégcsipke, üveggyöngy, hideg kaláris, fehér fagylalt, cukros tortadísz, szeszélyes ábrák és hímzések tömkelegé. Hogy osztályozzam őket? Észreveszem, hogy magam is játszom. Egy óriás jégtábla közeledik. Erre egy hosszú zongorát tennék, egy asztalt a közepére, és körülültetném emberekkel, akik pezsgőspoharakat emelget­nének, és hallgatnák a levegőbe felhangzó akkordokat. Maga a kép komi­kus, egy rossz pezsgőreklám. A zene azonban, a folyó mélyéről, itt a hangta­lan éjszakában érdekesen hatna. Némelyik jégtábla akkora, mint egy bálterem. A jég parkettje sima, negyven pár táncolhatná itt a francia négyest, a frakkok fecskeszárnya, a szalagok cifra gombolyaga röpködne, még a zenekarnak is jutna hely valahol a csontkeménnyé fagyott hópul­pituson. Azt a jégtutajt talán kávéháznak bérelném ki. Apró asztalokat 228

Next

/
Oldalképek
Tartalom